Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Felmentette az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját a vidékfejlesztési miniszter - közölte hétfőn a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
A tárca tájékoztatása szerint Németh Zoltán és Laki Zoltán pénteken vette át a felmondását. A miniszter rajtuk kívül még három felügyelőségi munkatársnak, két igazgató-helyettesnek és egy gazdasági igazgató-helyettesnek mondott fel. A felmentés okát Németh Zoltán és Laki Zoltán esetében indokolta az érintetteknek a minisztérium, erről azonban konkrétumokat nem közöl a tárca - fogalmaz a közlemény.
A győri székhelyű zöldhatóságot a jövőben Buday Zsolt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség eddigi munkatársa vezeti majd. A pécsi székhelyű felügyelőség igazgatója Varga István lett, aki eddig a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettesi posztját töltötte be - tájékoztatott a VM.
A közleményben reagált a tárca azokra a hírekre is, amelyek szerint az észak-dunántúli felügyelőség dolgozóit hétfőn reggel nem engedték be a munkahelyükre. A VM közlése szerint a felügyelőség informatikai rendszere hibásodott meg, és amíg a szakemberek dolgoztak a helyreállításon, addig a dolgozóktól türelmet kértek. Délben mindenki felvehette a munkát, az új igazgató pedig állománygyűlést tartott a hatóság munkatársainak - közölte a tárca.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.