szerző:
MTI

Nem bántotta a magyar munkavállalókat a Mandiner portálon megjelent esszéjében – ezt állította Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója egy hétfői sajtótájékoztatón Budapesten. A főigazgató az őt ért bírálatok miatt vitára hívta hétfőre Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezetőjét és Jávor Benedeket, az LMP képviselőcsoportjának vezetőjét, de a meghívásra sem szóban, sem írásban nem reagáltak, a helyszínen sem jelentek meg.

Schmidt Mária a vita helyett megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt: "a baloldali politikusok" az ő esszéjéből "nyilvánvalóan nem akartak elolvasni semmit", és "egy értelmiségi megnyilvánuláshoz politikai alapon viszonyulnak". Egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "az MSZP nem képes a múltjával szakítani".

A főigazgató a rendezvényen az esszéjéből azt a mondatot olvasta fel, amely szerint "a magyar nemzeti érdek azt követeli, hogy minél gyorsabban alkalmazkodjunk az új feltételekhez, amelyek valójában nem is olyan újak. Mi, magyarok mindig is képesek voltunk a kemény munkára, a szorgalomra, és ambíciónk is mindig volt bőven".

Schmidt Mária szerint azok, akik bírálták az írását, tudatosan kiragadtak belőle egy mondatot, félremagyarázták, és "nem egy közülük olyan stílusban tette ezt meg, ami igazán vállalhatatlan".

Az MSZP munkás és érdekképviseleti tagozata június 7-i közleményében azt írta: "Orbán szegényellenes elitkommandójához csatlakozott tegnap Schmidt Mária is, amikor elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró embereknek minősítette a magyar dolgozókat".

Hozzátették: az emberek "az elmúlt húsz évben összesen nem szenvedtek annyi hátrányt, mint a második Orbán-kormány ideje alatt", mert "az igazságtalan egykulcsos adórendszerrel" csökkentették a fizetésüket, harmadolták a munkanélküli ellátás folyósításának időtartamát, és megfelezték táppénzüket.

Scheiring Gábor, az LMP országgyűlési képviselője június 9-i közleményben pártja nevében bocsánatkérésre szólította fel Schmidt Máriát a magyar munkavállalókról írt kijelentései miatt.

A hétfői sajtótájékoztatón a főigazgató azt mondta: az 1950-es években "volt divat", hogy a Szabad Nép című lap önkritikára szólította fel a történészeket. Reményét fejezte ki ehhez kapcsolódóan, hogy ez "a XXI. század elején nem fordul elő többet", mert "nem a politika dolga, hogy megbélyegezzen, és előírja, hogy ki mit gondoljon".

Annak a meglátásának is hangot adott, hogy "akármilyen nagy is a véleménykülönbség, ha tisztelettel közelítünk egymáshoz, és tudunk egymással beszélni, akkor az hasznára válik a köznek".

A Terror Háza Múzeum vezetősége megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Török Zsolt MSZP-szóvivő az egyik közösségi portálon szándékosan félremagyarázta a mandiner.blog.hu oldalon megjelent tanulmány egyik mondatát. Felszólították Török Zsoltot, hogy "hagyjon fel a mind stílusában, mind tartalmában nemcsak valamely párthoz, hanem egyszersmind volt országgyűlési képviselőhöz, becsületes magyar emberhez méltatlan tevékenységével".

Komjáthi Imre, a Munkát, kenyeret! Egyesület elnöke hétfőn a Terror Háza Múzeum előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte Schmidt Mária kijelentéseit. Megfogalmazása szerint "nem a rosszindulat, hanem a tudatlanság vezette" a múzeum vezetőjét. Bejelentette: szeptemberben meghívják Schmidt Máriát Edelénybe, ahol lehetősége lesz egyszerű munkásemberekkel, szakszervezeti vezetőkkel, polgármesterekkel találkozni, és egy fórumon el is mondhatja tapasztalatait.     

Megdöbbentek a kutatók: ott találtak magas mikroműanyag-koncentrációt, ahol senki sem számított rá

Megdöbbentek a kutatók: ott találtak magas mikroműanyag-koncentrációt, ahol senki sem számított rá

Szentségtörés vagy instant siker: Hogy tetszik a kombi Porsche 911?

Szentségtörés vagy instant siker: Hogy tetszik a kombi Porsche 911?

Bajban lehet a Deutsche Bank a 20 milliárd dolláros orosz pénzmosási ügy miatt

Bajban lehet a Deutsche Bank a 20 milliárd dolláros orosz pénzmosási ügy miatt

Már ígérni sem próbálja a kormány az egyéni nyugdíjszámlákat

Már ígérni sem próbálja a kormány az egyéni nyugdíjszámlákat

„Tudtam, milyen színházat lehet pénz nélkül csinálni: egyszemélyeset”

„Tudtam, milyen színházat lehet pénz nélkül csinálni: egyszemélyeset”

A Notre-Dame méhei is túlélték a tüzet

A Notre-Dame méhei is túlélték a tüzet