szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Marketing Szövetség június elején tartotta meg az alakuló elnökségi ülését, aminek egyik legfontosabb feladata az alelnökök megválasztása volt.

Az MMSZ alelnökét nem a Közgyűlés, hanem az elnök javaslatára maga az elnökség választotta ki a soraiból - közölte a Magyar Marketing Szövetség. Két általános alelnök, illetve egy ügyvezető alelnököt neveztek ki. A két általános alelnök közül egy az oktatói, egy a gyakorlati vállalati szektorból került ki.

Az oktatói, kutatói vonalat Dr. Piskóti István, a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének igazgatója, a gyakorlatit pedig Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs és marketing vezetője képviseli. Az ügyvezető alelnök szerepét - folytatva a korábbi évek gyakorlatát - Tonk Emil, az Üzleti Akadémia vezetője tölti be. Mindhárom jelöltet az elnökség egyhangúlag választotta meg.


Tiborcz István egyik cége az exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött

Tiborcz István egyik cége az exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában

„Eldöntöttem, hogy nem fogadok el tőle sem ételt, sem italt” – Barak Dávid arról, milyen volt az ipolysági méregkeverőnek tartott Gyönyör Teréz konyhájában