szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két év alatt több mint tíz százalékos leépítést tervez az Air France: a francia légitársaságánál 2013 végéig 5122 állást szüntetnének meg, ennek harmada a nyugdíjba vonulókat érinti. A maradék kétharmadra önként távozók jelentkezését várják - erősítette meg a vezetőség az üzemi tanács csütörtöki ülésén a hetek óta keringő számokat.

Az intézkedést azzal indokolták, hogy a cég tervei szerint 2014 végéig húsz százalékkal növelik a gazdasági hatékonyságot. Ennek keretében 2011 decembere és 2013 decembere között 5122 munkahelyet megszüntetnek a 49 301-ből. Az Air France szerint a leépítés 1712 olyan munkahelyet érint, amelyikből nyugdíjba vonul valaki, és a helyüket nem töltik be. A további 3410 megszűnő állásból 2056 a földi személyzetre vonatkozik.

A 15 százalékban állami érdekeltségű légi közlekedési vállalatnál jelezték: ha sikerül a leépítés menetéről megegyezni a szakszervezetekkel, nem lesz 2013 végig - az önkéntes távozókon kívül – elbocsátás. Ha a húsz százalékos javulást eléri a cég, 2014-től már önkéntes távozásokra sem kell számítani – ígérik.

A leépítések a körülbelül 30 ezer fős földi személyzet körében kezdődnek el, de később érint majd 904 légi kísérőt és 405 pilótát is, nekik elsősorban részállásokat ajánlanak majd.

Az üzemanyagár emelkedésével és a légitársaságok között egyre erősödő versenyben az Air France-KLM csoport különösen nehéz helyzetbe került: a tavalyi évet 800 millió eurós veszteséggel és 6,5 milliárd eurós adóssággal zárta.

A legjelentősebb európai légi közlekedési csoportnál januárban elindított felzárkózási program a leépítéseken kívül 2 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő 2015-ig, befagyasztja a munkafelvételt, és az Air France fapados leányvállalata, a Transavia megerősítését írja elő.

A vezetőség és a szakszervezetek között még egy hétig tartanak az egyeztetések, a véglegesített programot június 28-án írják alá. Megegyezés hiányában a vezetőség a jelenlegi szerződési kereteket felmondaná és 15 hónap állna a rendelkezésre az új kollektív szerződés kialakításához. Legkevésbé a pilóták hajlandók elfogadni a feltételeket, már több szakszervezetük is jelezte: sztrájkra készülnek.

Az elmúlt húsz évben az Air France leépítés nélkül oldott meg minden átszervezést és takarékossági programot, ez az első alkalom, hogy a munkahelyek tömeges megszüntetéséhez folyamodik.

A párizsi CAC-40 kedvezően fogadta a csütörtöki bejelentést, az Air France-KLM indexe 7,65 százalékkal 3,40 euróra emelkedett, miközben a tőzsde mutatója 0,40 százalékkal csökkent.

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Sorsukra hagyott és éhen pusztult szarvasmarhák tetemei hevernek egy székkutasi tanyán

Sorsukra hagyott és éhen pusztult szarvasmarhák tetemei hevernek egy székkutasi tanyán

Olcsóbb YouTube-előfizetés jöhet, de lesz egy feltétele

Olcsóbb YouTube-előfizetés jöhet, de lesz egy feltétele