szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kocsis András Balázs személyében egy magyar mérnök is részt vesz az Olimpiai Stadion nyári játékok után sorra kerülő újratervezésében.

A szegedma.hu beszámolója szerint a szegedi szakember Budapesten a Műszaki Egyetemen diplomázott, Athénban is tanult, és elsősorban acél, illetve vasbeton szerkezetű épületek tervezésében vett részt.

Az olimpia megnyitójának, záró ünnepségének, illetve az atlétikai versenyeknek otthont adó Olimpiai Stadiont is ezekből az elemekből építették. Az arénát úgy tervezték, hogy az alsó, 25 ezer néző befogadására alkalmas karéj fölé húztak egy 55 ezres lelátórészt, utóbbi szükség esetén könnyen elbontható. A magyar szakember ennek a munkának az előkészítésében vesz részt.

Az Olimpiai Stadion a játékok után valószínűleg futballstadionként "üzemel" tovább. Két londoni klub, a Tottenham Hotspur és a West Ham United is szívesen játszaná itt a hazai mérkőzéseit.

Kovács András Balázs a portálnak elmondta: az igazi kihívás az lesz, ha a végül beköltöző futballklub azt kéri, hogy az atlétikai pályát szüntessék meg, és a lelátó a többi brit arénához hasonlóan kerüljön közel a játéktérhez. A mérnök azonban kijelentette, ezt a feladatot is meg tudják oldani, ha kell.

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek