Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A korábbi évekhez képest augusztusig kevesebb diákigazolvány-igénylés érkezett az Oktatási Hivatalhoz - közölte hétfőn a hivatal, egyúttal arra is felhívva a figyelmet: annak érdekében, hogy minden érintett időben megkapja az igazolványát, a diákok (és szüleik), a hallgatók, a köz- és felsőoktatási intézmények, valamint a hivatalok hatékony együttműködésére van szükség.
A köz- és felsőoktatási intézmények augusztusig közel 154 ezer elektronikus diákigazolvány igénylést továbbítottak, amelyet az adatfeldolgozást végző Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. egységesítve és hiánytalanul továbbított az Oktatási Hivatal felé. Ezekből azonban a hivatal 30 ezret a személyes adatok hibája miatt nem tudott befogadni, ezek a hiba megjelölésével visszakerültek az oktatási intézményekhez.
A Nemzeti Egységes Kártyarendszer előírásai szerint az új típusú, elektronikusan beküldött diákigazolvány igénylések adatai, valamint az igénylésekhez kapcsolódó dokumentumok feldolgozása és a diákigazolványok kibocsátása folyamatosan zajlik.
Az elkészült igazolványokat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) kézbesíti a tanulóknak és hallgatóknak. Mindeddig közel 68 ezer diákigazolványt küldtek ki.
A hivatal honlapján közzétett tájékoztató szerint a beadott igénylések száma elmarad a korábbi években tapasztalt mennyiségtől, így várható, hogy nagyrészük szeptember-október hónapban érkezik majd be. Kitértek arra is, hogy mivel a 2012-es általános felsőoktatási felvételi eljárásban a jogszabályi rendelkezések alapján megszűnt a diákigazolvány-igénylés lehetősége, idén a felsőoktatási hallgatók is csak a beiratkozás után - szeptember folyamán - kérhetik az igazolványuk kiállítását.
A tájékoztatóban felidézték: idén januárban megváltozott az elektronikus diákigazolvány-igénylés folyamata. A diáknak vagy hallgatónak először az okmányirodában kell elkészíttetnie az igazolványhoz szükséges fényképet, valamint rögzíttetnie az aláírásmintáját. Ezután jeleznie kell az oktatási intézmény felé a diákigazolvány iránti igényét, valamint be kell fizetnie az ehhez kapcsolódó díjat. A befizetett összegeket az intézmények nem egyenként, hanem több igénylésről közösen kiállított elektronikus számla alapján utalják tovább az Oktatási Hivatalnak.
A változásokról az Oktatási Hivatal folyamatosan tájékoztatta és tájékoztatja az érintett köz- és felsőoktatási intézményeket. Az elektronikus diákigazolvány-igénylések benyújtásához szükséges tájékoztató levelek, az igénylés folyamatábrája és egyéb információs dokumentumok megtalálhatók a www.diakigazolvany.hu oldalon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.