Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy friss jelentés szerint milliárdokat költ az Európai Unió a munkanélküli fiatalokra.
Az Eurofound megpróbálta megbecsülni, mekkora terhet rónak az Európai Unió tagállamaira azok a fiatalok, akik nem tanulnak, illetve állástalanok, ez az összeg a számítások szerint mintegy 153 milliárd euróra jött ki.
A jelentés szerint a 153 milliárd euró körülbelül 14 millió fiatal munkanélkülire fordított jóléti kiadások összegét fedezi, illetve benne van a termelő kapacitás kiesése is. Ezt a 14 millió fiatalt más néven elveszett generációnak is hívják, ebbe azok a 15-29 éves fiatalok tartoznak, akiknem nincs munkájuk, nincsenek benne az oktatásban sem, semmilyen képzésbe nem kerültek be.
Az Eurofound munkatársai kiemelték, hogy a generációba tartozók foglalkoztatottsága sosem volt még ilyen alacsony szinten, de még azoknak is bizonytalan az állásuk, akik jelenleg dolgoznak valahol.
2011-ben a 29 évnél fiatalabb európaiak 42 százaléka ideiglenes foglalkoztatottságban dolgozott, míg 30 százalékuk részmunkaidőben.
A kiszámított becslés egyébként nem tér ki olyan költségekre, mint például egészségügyi hozzájárulás, vagy bűnüldözési kiadás. Azt viszont felismerték, hogy mind a 14 millió munkanélküli fiatalt lehetetlen vállalkozás lenne visszaintegrálni a munka világába (például betegség vagy gyermekgondozás miatt). Ha viszont a 10 százalékuk munkába tudna állni, az évente 15 milliárdos megtakarítést jelentene az EU-nak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.