szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar nők foglalkoztatási rátája az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban - írja az ado.hu. Igaz, kedvező, hogy ezen belül viszonylag sokan dolgoznak teljes munkaidőben, az inaktívak igen magas aránya miatt szintén a sereghajtók közé tartozunk.

Magyarországon a 15–64 éves korú nők 50,6 százaléka volt foglalkoztatott 2011-ben, s ezzel a 27 uniós tagországból csupán Olaszországot, Görögországot és Máltát előztük meg.

A folytatást olvassa el a Jobline Magazinban.

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet