szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Balázs László lesz a hazai szervezett áramtőzsdét működtető HUPX Zrt. vezérigazgatója márciustól - közölte a Mavir kedden.

A jogi és gazdasági végzettségű, a hazai pénzintézeti szférában elismert szakember több mint tíz évig vezette elnök-vezérigazgatóként a Magyarországi Volksbank Zrt.-t. 

Az új vezető kiemelt feladata a magyar szervezett villamosenergia-piac fejlődésének, illetve a HUPX-holding létrehozásának irányítása, elősegítve az európai villamosenergia-piacok integrációját.

A társaság eddigi vezetője, Medveczki Zoltán  2010. júliusi elindulása óta irányította a magyar szervezett villamosenergia-piacot. Munkája során bevezette a másnapi szállítású, valamint a futures termékeket, és felügyelte a szervezett földgázpiac elindulását.

Tavaly a tulajdonos Mavir Zrt. és a Magyar Energia Hivatal vezetői, szakemberei mellett részt vett projektvezetőként a cseh-szlovák-magyar villamosenergia-piacok összekapcsolását lebonyolító projektben is. Mivel a társaság és a szervezett árampiac már üzembiztosan működik, a vezérigazgató új kihívásokat keres - olvasható a közleményben.

 

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG