Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Alig több mint egy éve élek Norvégiában, ahová az akkor közel tizennyolc éves fiammal jöttünk ki. Egy nagy kórház pszichiátriai ambulanciáján pszichológusként dolgozom. Még nem olyan régen lakom itt, és maga az ország óriási, így nehéz elkülöníteni, hogy mi az, ami helyi sajátosság, és mi az, ami általános tendenciának vagy jelenségnek mondható. És még az sem biztos, hogy sokkal hidegebb van, mint Magyarországon! Szirmay Ágnes beszámolója.
Norvégia még mindig nagy munkaerő-felvevő piacnak számít, ezért aztán nagyon sok szakmával el lehet itt helyezkedni, és mindenféle munkát nagyon jól meg is fizetnek. Ma az ötmillió lakosú országnak hozzávetőlegesen a 10 százaléka bevándorló. A növekvő bevándorlási hullámot jelzi az is, hogy még akár egy éve is – amikor én érkeztem – sokkal gyorsabban tudtam elintézni az itteni hivatalos ügyeket (pár nap alatt), mint ahogy a most ideérkezők tudják.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.