Lenyűgöző történet: így gazdagodott meg a Hooters pincérnője

Kat Cole 15 évig volt a Hooters pincérnője, ma már milliárdos vállalkozást vezet - írja a jobs.aol.com.

  • hvg.hu
Lenyűgöző történet: így gazdagodott meg a Hooters pincérnője

Kat Cole még 16 évesen kezdett el dolgozni a nagymellű lányokat foglalkoztató Hooters-nél, hogy a pénzzel ki tudja segíteni elvált anyját, aki rajta kívül még két testvéréről gondoskodott. Munka mellett mérnöknek tanult, de az egyetemet nem tudta befejezni. Csupán 19 éves volt, amikor segédkeznie kellett megnyitnia egy Hooterst Ausztráliában - írja a jobs.aol.com. A nem várt siker után Kat Cole egyre komolyab feladatokatt kapott, és egyre inkább menetelt felfele a ranglétrán.

Bár a mérnöki diplomát nem szerezte meg, 10 igazgatói ajánlásnak köszönhetően felvették egy felsőoktatási programba, ahol üzleti ismereteket tanult két évig. Az erről szóló papírját 2 hónappal azután kapta meg, hogy belevágott saját vállalkozásába, a Cinnabonba (a cinnabon egyébként az egyik legelterjedtebb pékáru Amerikában, egyfajta fahéjas tésztájú kakaós csiga mascarpónés mázzal, több féle ízben árulják).

A cégének sikerült Amerika legismertebb gyorséttermi láncaival megállapodni, így a legnépszerűbb helyekre már ők szállítják a cinnabont.

Amerikai gazdasági lapok egyébként azt jósolják, hogy a volt Hooters-lány cégének értéke az év végére eléri majd az 1 milliárd dollárt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.