A szülői túlbuzgóság rengeteg formát ölthet: befejezzük a gyerek házi feladatát, bevisszük elsős lányunk kabátját az iskolába, miután ismét otthon hagyta, elvesszük a kétéves fiunktól a csokipapírt, mielőtt futna vissza játszani. Mégis van bennük valami közös, mégpedig az, hogy valami olyat csinálunk meg helyettük, amire maguk is képesek lennének, vagy meg tudnák tanulni.

Például, ha minden alkalommal bevisszük az iskolába a gyerekünk otthon hagyott kabátját (uzsonnáját, házi feladatát stb.), sosem éli át azt a kellemetlen érzést, hogy nincs nála a kabát, az uzsonna vagy a házi feladat, ami viszont arra motiválná, hogy vigye magával ezeket a dolgokat. Ha mindig emlékeztetjük a gyerekünket, hogy írja meg a házi feladatát, mert különben rossz jegyet kap, ismét csak helyette csinálunk valamit, ami hosszú távon problémákhoz vezethet. Megfosztjuk ugyanis attól a lehetőségtől, hogy felelősséget vállaljon saját magáért, vagy begyakoroljon olyan fontos életvezetési készségeket, mint például a hatékony időbeosztás.

A szülők sokszor észre sem veszik ezt a túlbuzgóságot. Ennek oka részben az, hogy elfoglaltak, és egyszerűen haladni próbálnak a mindennapi feladatokkal, másrészt úgy érzik, a gyerekeiknél jobban és gyorsabban csinálják a dolgokat, harmadrészt pedig nem szívesen látják, hogy a gyerekeik kellemetlen helyzetbe kerülnek, vagy ügyetlenek.

Hibákat elkövetni, kudarcot, csalódást, kellemetlenséget átélni ugyanakkor olyan alapvető élettapasztalat, amely lehetőséget kínál nekik, hogy megtanuljanak jobban teljesíteni és új készségeket elsajátítani. A szülők részéről persze természetes, hogy meg akarják kímélni gyerekeiket ezektől a kellemetlen élményektől, ennek azonban nagy ára lehet később.

Rövid távon elkerülhetünk bizonyos fájdalmakat vagy kellemetlenségeket (magunk és gyerekeink számára egyaránt), hosszú távon azonban akaratunkon kívül megfosztjuk gyerekeinket attól, hogy még a támogató családi környezetben sajátíthassanak el fontos életvezetési készségeket.

A túlbuzgóság másik nagy hátulütője az, hogy hatalmi játszmák forrásává válhat. Vegyük az előző példát, amikor emlékeztetjük gyerekünket a házi feladat megírására. Számtalanszor előfordul, hogy amikor felhívjuk a figyelmét a feladatra (azután pedig ragaszkodunk a megírásához), ő elkezdi halogatni a feladatot, ellenáll, és szép lassan kialakul egy hatalmi játszma. Mi lenne, ha egyáltalán nem kezdenénk bele?

Ez persze nem azt jelenti, hogy soha ne segítsünk gyerekeinknek, és soha ne csináljunk meg helyettük semmit, amire maguk is képesek lennének. Egymás kisegítése, a segítség felajánlása fontos családi érték. De gondoljuk át, mit végzünk el rendszeresen helyettük, és hogy nem származna-e előnyük abból, ha megtanulnák maguk csinálni. A magabiztosság és az önbecsülés is egy olyan kompetenciatudatból származnak, amely új készségek megtanulásával, hibák elkövetésével stb. alakul ki.

A fenti cikk Erica Reischer 75 stratégia boldog és sikeres gyerekek neveléséhez című könyvének szerkesztett részlete.

Mit tegyünk, ha a gyerekünk nem akar elindulni a játszótérről? Hogyan fegyelmezzünk hatékonyan? Miért nem előnyös úgy dicsérni: „Ügyes vagy!”? Könyvében Erica Reischer pszichológus és nevelési tanácsadó kutatások alapján foglalja össze a gyereknevelés 75 legfontosabb stratégiáját. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.