Habony Árpád titokzatos brit cége fékezni látszik
A Danube Business Consulting vagyona apad, miközben Habony Árpád emberei a nemzetközi politikai porondon is felbukkannak.
A Danube Business Consulting vagyona apad, miközben Habony Árpád emberei a nemzetközi politikai porondon is felbukkannak.
HVG
Rengeteg pénzzel állítanák vissza, illetve erősítenék „társadalmi elismertségüket”. A megbízásnak a kormány kedvenc plakátosa, a mára az ország egyik leggazdagabb emberének számító Balásy Gyula örülhet.
Az orosz elnök már alá is írt egy erre utaló rendeletet.
HVG
Melyik az a készlet, amit nem tudnak levenni a polcról, melyik az a cég, amelyikkel nem működnének együtt, miért olyan nehéz feladat fenntarthatóvá tenni a kockák anyagát, és mi lesz az áraikkal ilyen kiszámíthatatlan gazdasági környezetben? Niels B. Christiansennel, a Lego Csoport vezérigazgatójával beszélgettünk, aki a cég nyíregyházi gyárának bővítése alkalmából járt itt.
A Tisza elnöke a honvédelmi miniszter példáját hozta fel, akiről a HVG írta meg, hogy magas színvonalú életvitelének biztosítása érdekében alapítványt hozott létre.
HVG
Nagy összegű átigazolásokkal és fizetésekkel hívta fel magára a figyelmet a török Süper Lig, de a topcsapatok nyakig ülnek az adósságban. A hatalom, önös érdekből, félrenéz, a klubok ezt ellenzéki érzelmű szurkolóik megfékezésével hálálják meg.
Korábban a vonal bezárásól szóltak a hírek, délután a MÁV közölte, hogy a viszonylatot új nyomvonalon építik majd újra, addig pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. Azt nem közölték, hogy várhatóan mikor indul meg majd a vasúti közlekedés, de a jelenlegi információk szerint egyhamar biztos nem.
HVG
A szenátusi kisebbség kisiklatta a republikánus költségvetési tervet. Az elnök viszont előre készült erre a forgatókönyvre, és az eddigi gyakorlatot félresöpörve arra utasította a kormányhivatalokat, hogy rúgjanak ki mindenkit, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő.
Összességében a második félév olyan lesz, mint az első, de a kormányzati programoknak is köszönhetően némi élénkülés lehet.
HVG
A nagy multiknál összességében tavaly nemhogy nyereség nem volt, de minden 100 forint értékesítés után 40 fillér veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Vagyis az árrésük már tavaly sem fedezte a költségeiket – erre tette rá a kormány az árrésstopot.
HVG
A miniszterelnök aligha saját kezével írja a rendeleteket, a nyugdíjkorrekció pedig nem „szokás”, hanem kötelezettség a kormány számára. Egyszerűen nem igaz, hogy a nyugdíjak minden évben megtartották az értéküket. Az pedig nettó propaganda, hogy Európában Magyarországot leszámítva mindenütt spórolás van Ukrajna támogatása miatt. Magyarországon viszont éppenséggel évek óta megszorítások vannak.
A pályázatra csak ketten jelentkeztek.
HVG
Ugyan az infláció már mérséklődött, de az inflációkövető lakossági állampapírok magas aránya olyan kockázatot hordoz a költségvetés számára, amit az államadósságkezelő meg akar szüntetni. Akkor is, ha ehhez magasabb hozamú fix papírokat kell bevezetni.
HVG
725 millió bankjegy és 2,6 milliárd pénzérme van forgalomban az országban. A papírpénzeknek már majdnem a fele húszezres, a fémpénzek közül pedig az ötforintosból van a legtöbb – mutatta be az MNB.
A 4iG külön leányvállalatba szervezte ki az elmúlt években különféle cégekkel (Antenna Hungária, UPC, Vodafone, DIGI stb.) bezsákolt hálózati infrastruktúrát.
HVG
Mészáros Lőrinc új üzletét áttételesen az állam is megtámogatja: az MVM eladja a gázmérőket gyártó cégét, és a vevő éppen a felcsúti milliárdos üzlettársa. Így egyből eltűnik Mészáros potenciális konkurenciája.
HVG
Különféle, Nagy Márton miniszter alá tartozó állami tőkeprogramokból összesen csaknem 100 milliárd forint forrás áramlott a Nagy Mártonhoz és testvéréhez köthető alapkezelők által kezelt alapokba. A miniszter és testvére nem árulták el, milyen és mekkora érdekeltségük van a szóban forgó alapokban.
HVG
A bevételek szépen pörögtek, a kiadások közt kevesebbet vitt el az államadósság finanszírozása, a beruházásokon pedig még mindig spórol az állam.
HVG
A magyarországi boltnyitásról még mindig nincs hír, de Szlovákiában elvileg hamarosan Mere nyílik.
HVG