Megszólalt a debreceni CATL ügyvezetője, cáfolta a második gyáregység felfüggesztését, hiába áll az feketén-fehéren a cég pénzügyi beszámolójában

Shen Feng azt mondta, tervezik a debreceni üzem környezetvédelmi engedélyének módosítását, hogy megnyugtassák a közvéleményt, a társaság középvezetőjének nemierőszak-ügyével kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy együttműködnek a hatóságokkal, és együttérzését fejezte ki az áldozat és családja felé.
















Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb

Az osztrák Erste Csoport továbbra is hisz Kelet-Közép-Európában, hiába vezet be egyre több ország bankspecifikus adókat. A cégcsoport eredményei 2025 első felében is kedvezően alakultak, így optimistán érkeznek meg a lengyel piacra, ahol a harmadik legnagyobb szereplő, a spanyol Santander leányvállalatába vásárolták be magukat.