Számos erőmű vezetője szembesül a következő három alapvető, mindazonáltal igen összetett taktikai kérdéssel: 
(i) Mekkora nyereséget termelt a vállalat a múltban? 
(ii) Mekkora nyereséget lett volna képes termelni az adottságai alapján? 
(iii) Mit tanult ma a társaság, aminek alapján a jövőben okosabban működhet? 
Az elsőre néhány órán, a másodikra néhány napon, a harmadikra néhány héten belül lehet válaszolni. A válaszok jelentősége abban áll, hogy ablakot nyitnak azokra a lényeges üzleti teljesítményindikátorokra (key performance indicator, KPI), amelyek optimalizálása a működés minőségének javítása szempontjából létfontosságú.

A villamosenergia-piac sajátosságai

Egy átlagos erőmű 20-45 éves komplexum, amelyen a múltban – döntően a szabályozási környezet szigorúsága miatt – a szükségesnél kisebb mértékű fejlesztést hajtottak végre. Az alkalmazottak száma néhány száztól ezer főig terjed. Egy átlagos erőmű újra cserélésének költsége nagyjából egymilliárd dollárra rúg.

A piaci fontos jellemzője továbbá, hogy minden adat „valós időben”, folyamatosan rendelkezésre áll – a kérdés csupán az, hogy az információk miként fordíthatók le a tényleges teljesítményt jelző indikátorokká.

Az alapvető indikátorok

A működés eredményességét kifejező mutatókat az erőműveknél is csoportosíthatjuk aszerint, hogy milyen időszakra vonatkoznak. Havi vagy éves szinten az adózott eredmény és a cash flow, napi szinten pedig az EBITDA alapján lehet a működés eredményességére vonatkozó következtetéseket levonni. 

Egy erőműnél azonban – figyelembe véve, hogy az adatok folyamatosan rendelkezésre állnak – akár óránként is monitorozható a teljesítmény. Ez utóbbi célra alkalmasak a következő mutatók, amelyek valós idejű válaszokat adnak a bevezetőben feltett kérdésekre.

Arra a kérdésre, hogy mennyi pénzt termelt az erőmű, a hozzáadott ráta adja meg a választ: ezt a mutatót úgy kapjuk meg, hogy az adott órában realizált bevételből kivonjuk a változó költségek összegét. Ha a tényleges hozzáadott rátát elosztjuk azzal a rátával, amely az adott órában maximálisan elérhető lett volna, akkor olyan mutatót kapunk – üzleti hatékonyságnak nevezhetjük –, amely bizonyos értelemben a működés hatásfokát méri. Végül a jövőben használható tanulságok levonásához pontosan azt kell megvizsgálni, hogy mennyivel és miért kisebb az utóbbi mutató 1-nél (azaz 100%-nál).

Az üzleti hatékonyság egyrészt a tényleges, technikai értelemben vett működés hatásfokától, másrészt az értékesítés sikerétől függ. Az előbbi megbecsülhető annak alapján, hogy hányad része a tényleges hatásfok a tervezettnek, az utóbbi pedig a ténylegesen értékesített energiamennyiség és a tervezett, illetve szerződött árammennyiség hányadosával. A két arányszámot összeszorozva egy dimenzió nélküli, könnyen kezelhető mutatót kapunk, amely kiválóan alkalmas az üzleti hatékonyság mérésére.

A piacvezérelt működés

Az erőművek IT-infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy az alapvető indikátorokat a menedzsment folyamatosan kövesse. Az adatok alapján a forrásokat a menedzsment úgy tudhatja átcsoportosítani, hogy az eredmény a költségek csökkenése, illetve a hatékonyság növekedése.

A tapasztalat azt mutatja – szögezik le a Deloitte elemzői –, hogy a működés folyamatos „finomhangolásával” mind az energiaértékesítésből, mind a további szolgáltatásokból származó bevételek növelhetők, az erőművek rugalmasabban és alacsonyabb költséggel képesek működni.

Az „egyórás” indikátorok folyamatos ellenőrzése a villamosenergia-termelő egységeket nem csupán bevételeik maximálásában segítik, hanem abban is, hogy elkerüljék a rendszerfelügyelet által az esetleges kimaradások miatt kiszabott büntetéseket.

A megfelelő mutatókat folyamatosan követve az erőművek működését felügyelő mérnökök egy csapásra költségeket és bevételeket mérlegelő üzletemberré válnak – ez pedig a csapatmunka fejlesztése területén nyithat új távlatokat.