Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Tíz év múlva az a munkamódszer, amellyel ma dolgozunk, éppolyan idegennek tűnik majd számunkra, mint az autó számára a lovas kocsi - hangsúlyozta Mark Dixon, a Regus ügyvezető igazgatója. De milyen változásokat látnak szükségesnek az európai cégvezetők?
A Regus, a világ vezető innovatív munkahelyi megoldások szolgáltatója, megbízásából készült jelentés szerint is a pénzügyileg versenyképesebb szervezetek radikális, de mégis hatásos változtatásokat vezetnek be az úgynevezett bizalmi alapú és a társas hálózatú munkahelyekre. A bizalmon alapuló munkahely koncepciója azt is jelenti, hogy valamennyi alkalmazottnak teljes idő-és térbeli önállóságot garantál abban, hogy mikor és hol dolgozik. A “társas hálózatú” munkahely aktívan igyekszik arra sarkallni az alkalmazottakat, hogy a hagyományos irodai korlátokat átlépve hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedjenek és működjenek együtt. Ez jelentősen növeli az innovációs tevékenységet, illetve erősíti a kompetitív és kreatív fejlődést.
Egy bizalmi alapú, integrált munkahelyi modellre való áttérés biztosítja, hogy az ott dolgozók a lehető legagilisabbak, segíti megtalálni és megtartani a legtehetségesebb kollégákat, optimalizálja az új, fejlődő technológiák kihasználtságát, és mindenekfelett drasztikusan csökkenti a szervezeti költségeket – sok esetben akár 40 százalékkal is. Mindezek fontos és lényeges kérdései az általunk készített jelentésnek.
A jelentésben foglalt főbb kutatási eredmények szerint:
• A világ vezető vállalatainak kétharmada nagymértékű újításokat vezet be munkahelyi modelljének fejlesztésére.
• Több mint 40 százalékuk változtat munkahelyi modelljén a hatékonyabb együttműködés érdekében
• 66,5 százalékuk véli úgy, hogy a bizalmi alapú munkahelyekbe való befektetés pozitív hatással lesz a szervezeti működésre, míg csupán 19,4 százalékuk gondolja ennek az ellenkezőjét.
• Az elkövetkező három évben 27,5 százalékos beruházás-növekedés várható a bizalmi alapú munkahelyek terén.
• A megkérdezettek 79,5 százaléka társas hálózatú munkahelyekbe való befektetés pozitív hatással lesz a szervezeti működésre, míg csupán 8,4 százalékuk vélekedik úgy, hogy negatív hatás lesz érezhető.
• Az elkövetkező három évben 27,6 százalékos beruházás-növekedés tapasztalható majd a társas hálózatú munkahelyek terén.
• Növekszik azon üzleti vezetők száma, akik dolgozóikat inkább tekintik együttműködő partnereknek, mint hagyományos alkalmazottaknak. Ez a lehetőségek széles skáláját jelenti az új munkahelyi stratégiák létrehozásában és alkalmazásában, valamint a differenciáltság szemléltetésében.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.