A D&B kutatása keretében több mint 3 ezer vállalatot kérdezett meg kockázatkezelési szokásairól a vevői nemfizetések kiküszöbölése érdekében tett lépéseivel kapcsolatban.  A megkérdezés keretében az 500 millió forint árbevétel feletti cégeket kérdezték meg (kivéve kiskereskedelmi cégek), ahová a magyar társaságok csupán 2 százaléka tartozik, így a 3000-es minta jó képet ad a hazai közép- és nagyvállatok kockázatkezelési szokásairól.

Sokan tartanak a fizetési kockázattól

A magyar közép- és nagyvállatok 32 százalékának van csak írásos kockázatkezelési folyamata, derül ki a kutatásból, pedig egy kockázatkezelési politika (hitelezési politika) megalkotásának, dokumentálásának, avagy felülvizsgálatának számos előnye lehet. A logikus hitelezési politika képezi a lenyomatát annak, hogy a vállalat hogyan kommunikál, és hogyan bánik legértékesebb vagyonával, az ügyféllel. A hitelezési politika ezen felül gondoskodik a munkatársak felé történő munka-, illetve feladatmegosztásról abból a célból, hogy bővítse a munkatársak már meglévő szakértelmének körét, közös célokat fogalmaz meg a szervezet számára, az értékesítést és a kockázatkezelést is együttműködésre készteti.

Az alacsony arány azért különösen meglepő, mert közép- és nagyvállalatokról van szó, ahol a hatékony működés szerves része egy írásos kockázatkezelési folyamat - mondta Keleti József a Dun & Bradstreet nemzetközi cégminősítő ügyvezető igazgatója. Mindezek ellenére a kutatásban résztvevő cégek 70 százaléka közepesen vagy annál jobban tart a nemfizetési kockázattól. A nemfizetésekből eredő rizikó erősen jelen van a közép- és nagyvállalati szférában, ennek elkerülésére azonban még kevesen tesznek integrált lépéseket.

Céginformáció

Írásos kockázatkezelési folyamatot nem, azonban céginformációt a közép- és nagyvállalatok nagy része használ. A kutatás keretében megkérdezettek 62 százaléka válaszolta azt, hogy használ valamilyen céginformációs szolgáltatást.  Ez már ugyan egy jelentős arány, azonban ekkora cégméretnél a közel 100 százalék lenne elvárható, különösen amiatt, hogy a PartnerControll.hu 2010. áprilisi kisvállalati körben végzett kutatása szerint a magyar kisvállalatok 57,5 százaléka használ tevékenysége során céginformációt. 

Az írásos kockázatkezelési folyamat megléte és a céginformáció használati szokás egyenes arányban van a cégek árbevételével. A nagyobb árbevételű vállalatok, nagyobb arányban kezelik kockázatmenedzsmentjüket szervezetten, és nagyobb mértékben használnak professzionális szolgáltatásokat partnereik ellenőrzésére. Gondolhatnánk azt, hogy a nagyobb cégek jobban tartanak a vevői nemfizetésektől. Ez azonban nem feltétlenül állja meg a helyét, mivel egy jól átgondolt kockázatkezelési folyamattal pont a kisebb vállalatok kerülhetik el az olyan veszteségeket, amelyek működésbeli problémákat is okozhatnak. Az eltérés oka a tulajdonosi háttérben és a folyamatszerű szemlélet lassú elterjedésében keresendő.

Korábban elsősorban a külföldi tulajdonú vállalatok végeztek kockázatkezelést, e nélkül a tulajdonosok elképzelhetetlennek tartották egy komoly cég felépítését, biztonságos működtetését. Hazánkban ennek nem volt kultúrája, sőt az oktatási rendszerben a mai napig nem kap megfelelő hangsúlyt a vevői, szállítói kockázatkezelés. A legtöbb magyar cég tehát saját bőrén tapasztalta meg, mekkora veszteségeket okoz egy vevő nem-, vagy késve fizetése, egy stratégiai szállító kiesése, és azt, hogy egy üzlet akkor zárul le, ha annak az ellenértéke ki is van fizetve. Keleti József úgy véli, a magyar vállalatok is kezdik felismerni, hogy megfelelő kockázatkezelés nélkül hosszú távon már nem lehet versenyképesen működni, a nem-, és késve fizetések mértéke visszavetheti egy cég fejlődését.

Közép- és nagyvállalati vevőkör fizetési szokásai

A nemfizetési kockázattal a közép- és nagyvállalati körben szükségszerű számolni, mivel a válaszadók 3,3 százaléka jelezte csak, hogy nincs olyan vevője, aki utólag fizetne. A legjellemzőbb az évi 1-50 halasztott fizetésű vevő, de a válaszadó cégek közel 15 százalékának évente több mint 500 olyan vevője van, aki csak a teljesítés után fizet. Egy 500-as vevőkörrel rendelkező vállalat esetén a 3 százalék feletti magyarországi bedőlési arány miatt ez azt jelenti, hogy egy éven belül 15 partnere fizetésképtelen lehet. Egyáltalán nem mindegy, hogy a vevők hitellimit- és kockázatosság-vizsgálata milyen alaposan történik meg, mivel már 15 vevő is felhalmozhat olyan tartozást, ami még egy nagyvállalatnak is jelentős veszteséget okoz. Ráadásul fennáll a klasszikus probléma is: „15 vevőm lesz fizetésképtelen idén, de melyik 15?”  

Új vevők tekintetében a válaszadók 75 százalékának 50-nél kevesebb, 17 százalékuknak 50 és 300 közötti új vevője van évente, és közel 8 százalék csak azoknak az aránya, ahol az új vevők száma évente meghaladja a 300-at. A kevés új vevő mellett egy üzletkötés alkalmával nem szabad elfeledkezni a meglévő vevőkről sem, mivel a jelenlegi gazdasági környezetben, még az évekig megbízhatónak tartott partnerből is lehet hírtelen rosszul fizető. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vevői nemfizetések 80 százaléka meglévő partnerektől származik. A válaszadók nagyobb része ismerte fel, hogy a meglévő vevők kockázatosságát érdemes nyomon követni, mivel 56 százalék válaszolta azt, hogy vizsgálja meglévő vevői fizetőképességét. Az 56 százalékos arány még így is alacsonynak mondható figyelembe véve, hogy a nemfizetések 80 százaléka meglévő partnerektől származik. A nagykereskedelem és szállítás, raktározás iparágakban a legjellemzőbb a vevők folyamatos nyomon követése, ami nem véletlen, mert ezekben az iparágakban nagyobb arányban kell több mint 300 vevőt is éves szinten szemmel tartani.

A kutatás alapján megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a nem, vagy késve fizetésekből eredő kockázat jelentős volument képvisel, ennek ellenére a közép- és nagyvállalati kör meglepően kis része kezeli csak tudatosan, folyamatorientáltan ezt a rizikót, de a fejlődés lépten-nyomon tetten érhető.