szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A termékbemutatóval egybekötött utazásszervezőként ismert Magyar Travel Kft. ellen megindította a bíróság a felszámolási eljárást, így hasonlóan alakul a sorsa, mint a GVH szerint azonos tulajdonosi körű Beck Reisen Kft.-nek, amelynek júliusban indult a felszámolása. A cseh tulajdonos nem adja fel, tavaly februárban újabb utazási irodát nyitott.

Néhány hete a bíróság elrendelte a Magyar Travel Kft. felszámolását, a társaság a Beck Reisen Kft.-vel közösen szerveztek termékbemutatóval egybekötött utazásokat - tudta meg a Gazdaság.hu. A Magyar Travel ellen májusban végrehajtást rendelt el az adóhivatal. 

A Beck és a Magyar Travel visszatérő ügyfelek voltak a Gazdasági Versenyhivatalnál: a társaságok (2009-ben még a Magyar Travel Kft. jogelődje, a Beck Tours & Plan) a fogyasztókat megtévesztették azzal, hogy azt hirdették, az ügyfél megnyerte a Beck Utazási Clubjának egy éves tagságát, továbbá ingyenes törökországi utat. Valójában az utazási klub tagsága egyébként is ingyenes volt, a törökországi útért pedig fizetni kellett, továbbá kötelező volt termékbemutatón részt venni.

Decemberben indult a felszámolás

A 3 millió forint jegyzett tőkével Hubert Tours Kft. néven 2008 május végén alapított Magyar Travel Kft. csaknem két évig Beck Tours & Plan Kft. néven futott, mint utazásszervező vállalkozás. Egy cseh magánszemély, valamint egy ugyancsak cseh vállalkozás alapította a céget, amely alapítása óta egyetlen mérleget adott le, aminek alapján 2009-ben az értékesítés nettó árbevétele csaknem 900 millió forintot ért el, mérleg szerinti eredménye pedig 10,85 millió forint veszteséget mutat – 2010-ről nincs adata az Opten céginformációs szolgáltatónak.  A társaság ellen tavaly december 21-én indított felszámolás eljárást a Fővárosi Bíróság.

A Beck Reisen Kft. felszámolását tavaly júliusban rendelte el a bíróság, vélhetően maga a tulajdonos kezdeményezésére, miután a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) első fokon visszavonta a társaság utazásszervezési engedélyét.  Ennek ellenére a társaság folytatta a tevékenységet, amire január végén derült csak fény, amikor külügyi figyelmeztetés ellenére elindította utazóit az egyiptomi Luxorba. Ezután a MKEH másodfokon is törölte a cég utazásszervezői engedélyét, és kötelezte az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjak visszafizetésére.

Bekchauser nem adja fel

A Beck Reisen magyarországi elérhetőségeként azonban egy bizonyos JB Travel Kft. szerepel, amelyet az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint Jens Beckhauser alapított félmillió forintos alaptőkével idén februárban, miután az MKEH jogerősen is visszavonta a Beck Reisen engedélyét. A JB Travel szerepel az MKEH honlapján található, engedélyezett utazási vállalkozások nyilvántartásában, mint közvetítő.

A hatósági eljárások azonban láthatóan nem tartották vissza a Beck Travel Kft.-t, amelynek árbevétele 2003-tól dinamikusan nőtt és rendre meghaladta az 1 milliárd forintot, nyeresége pedig a 200 milliót, azonban 2007-ben a forgalom 350 millióra esett vissza, bár továbbra is profitot termelt a társaság. Nagy ugrás következett 2008-ban, amikor az árbevétel már meghaladta a 3 milliárd forintot és közel 40 millió forint nyereséget produkált, de ezután a forgalom apadni kezdett, 2010-ben 2 milliárd forintot tett ki és a társaság vesztesége meghaladta a 180 millió forintot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!