szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megkezdődött a Gyulai Várfürdő több mint kétmilliárd forintos fejlesztése, amelynek keretében egy új családi élményfürdőt is kialakítanak. A beruházás komoly kihívásokat támaszt a kivitelezők felé, így például a közművek kiváltása, valamint a szűk munkaterület is nehezíti a dolgukat – mondta el Előhegyi Tamás, a Swietelsky Magyarország Kft. főépítésvezetője.

A Gyulai Várfürdő Kft. nettó 2,4 milliárd forintos fejlesztése során kisebb átalakítási munkák, illetve egy korszerű beléptetőrendszer kiépítése mellett az új családi élményfürdő megvalósítása jelenti az igazán nagy változást. Az új létesítményben – melynek alapkőletételére ma kerül sor - közel 900 négyzetméternyi vízfelület biztosítja a fürdőzők élménydús szórakozását. A két szabadtéri gyógymedence a föléjük húzott új árnyékoló előtetővel szerves részévé válik az új épületnek. A belső térben a halcsontvázra emlékeztető élménymedence „bugyraiban” különböző érdekes élményelemek kapnak helyet. Így például a középen elterülő növényesített műszikla domb alatti sodrófolyosó, álló-masszázsok, fekvőmasszázsok, víz alatti masszázs, gejzírek, buzgárok, nyakzuhanyok, vízfüggönyök. De családi, valamint rafting navigatour csúszda, és wide slide csúszda is lesz a komplexumban, sőt egy trambulint is kialakítanak, amelyről a mélyvizes ugrómedencébe csobbanhatnak az élményre vágyók. Az élménymedence „farokrészében” pezsgőpadok, buzgárok, és egy úgynevezett „vízibár” szolgálja a fürdőzők teljes kényelmét.

A fürdő látványterve
hvg.hu

A kivitelezést egy három vállalatból álló csoport végzi a Swietelsky Magyarország Kft. irányításával, a cég mellett a Modinvest Kft. és a Békés Drén Kft. vesz részt a munkában. A projekt komoly kihívásokat rejt, hiszen szűk területen kell majd dolgozni, ráadásul úgy kell megoldani az építkezést, hogy az minél kevésbé zavarja a fürdő vendégeit – mondta el Előhegyi Tamás, a Swietelsky Magyarország Kft. főépítésvezetője. A kivitelezőknek összesen 2,5 kilométernyi közművet kell majd kiváltaniuk, ezzel a munkával indul majd a kivitelezés. Az építők már átvették az építési területet, jelenleg az előkészítő munkálatok folynak – közölte Előhegyi Tamás. A területen viszonylag magasan van a talajvízszint, ezért speciális mélyépítési technológia alkalmazására is szükség lesz.

További nehézséget jelent a szűk munkaterület, ami abból adódik, hogy a beruházás során a Gyulai Várfürdő üzemel majd. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy igen kis hely áll rendelkezésre az építők számára, így egyes feladatok – mint például a toronydaru felállítása, vagy a nagy mennyiségű építőanyag helyszínre juttatása – speciális eljárásokat igényelnek majd. A munkálatok során egyébként több mint 13 ezer köbméternyi földet mozgatnak meg, 9000 köbméternyi betont és több mint ezer tonnányi betonacélt építenek be – tette hozzá Előhegyi Tamás.

A tervek szerint 14 hónap alatt megvalósuló beruházás – amelynek határideje 2013. augusztus 20. - jelentősen megnöveli majd a Gyulai Várfürdő kapacitását. Az élményfürdő megépítését követő 5. évre már a jelenlegihez képest 37 százalékos vendégszám bővüléssel számolnak az intézménynél. Az élményfürdő egyébként az előzetes számítások alapján naponta több mint 1400 vendéget fogadhat majd. A 2,4 milliárd forintos fejlesztés 50 százalékos uniós támogatást kapott, a Gyulai Várfürdő Kft. 10 százalékos önerőt biztosított, a fennmaradó 40 százalékot pedig bankhitelből finanszírozzák. Az előzetes számítások szerint a beruházás legfeljebb 20 év alatt megtérül. Ez többek között a termálvízből nyert hőenergia hasznosításának is köszönhető, mivel ezzel jelentősen csökkennek az üzemeltetési költségek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!