Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nevető harmadik szerepébe kerülhet a Rosznyefty, miután befagytak a múlt heti moszkvai egyeztetések a Kínába exportálandó gázról a Gazprom és Hszi Dzsinpoing új kínai miniszterelnök között.
Úgy tűnt, sikerül megegyeznie Oroszországnak és Kínának a gáz áráról, amely a hamarosan építendő vezetékben folyik majd, a legutóbbi megbeszélés azonban nem hozta el a várt eredményeket. Már lassan két évtizede próbál megállapodni a két fél a szóban forgó gázvezetékről, pontosabban a gázárképletről. A kínai végfelhasználók alacsonyabb gázárakhoz vannak szokva annál, mint amit a Gazprom kínálna, és úgy tűnik múlt héten sem közeledtek az álláspontok. Orosz gázipari források szerint ezer köbméterenkénti 250 dolláros árat szeretne Kína elérni, míg a Gazprom nem tágít a 300 dolláros díjszabástól annak ellenére, hogy már sok vásárlója számára csökkentenie kellett a tarifát az USA-ból érkező kínálat miatt – olvasható az Enegiainfo oldalán.
A helyzetet kihasználva a nemrégiben óriássá nőtt Rosznyefty is beszállna a két ország gázügyleteibe, és cseppfolyósított földgázt exportálna Ázsiába. Nem ismeretlen a keleti piac az orosz magáncégnek, sőt, kifejezetten jó viszonyt ápol Kínával. 2008-ban sikeresen tető alá hozott egy kínai kölcsönt, melynek keretében megépítette azt vezetéket, amelyen most olajat exportál Kínába és más ázsiai országokba. A kölcsönt a Rosznyefty olajban fizeti vissza. Ezt a konstrukciót Alekszander Novak orosz energiaminiszter támogatná is, ha a cég és Kína a gázszektorban is szeretne hasonlót.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.