Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Anélkül, hogy a munkájuk a magánéletük rovására menne.
Egy átlagos munkavállaló 40-45 órát dolgozik egy héten. A sikeres üzletemberek ennél jóval többet töltenek munkával. Náluk ezért a kérdés inkább úgy merül fel, hogy miként legyenek produktívak úgy, hogy a munkájuk ne menjen a magánéletük rovására. Az alábbi tanácsokat Tim Ferris, "A négyórás munkahét" című bestseller üzleti könyv írója szedte össze egy amerikai üzleti magazinnak. Ezek a példák hazai környezetben is hasznosak lehetnek azoknak a kisvállalkozóknak, akik úgy érzik, hogy sokat dolgoznak, de valamiért mégsem eléggé produktívak. A kulcsmondat az, hogy minden a fejben dől el, és dolgozzunk kevesebbet.
Hallgass az érzelmeidre!
A legtöbb szervezeti szakkönyv, tanácsadó általában kihagyja az érzelmek szerepét, ha arról van szó, hogy miként növelhetjük a teljesítményünket a saját vállalkozásunkban. Ezzel szemben Ferris úgy véli: az érzelmek alapvető fontosságúak az üzletben is. Ferris szerint az, hogy miként fogunk aznap teljesíteni, már reggel eldől, éppen az érzelmeink, hangulataink miatt. Ezek a hangulatok szerinte sokkal jobban befolyásolják a munkakedvet, mint bárni más. Ezért Ferris azt tanácsolja, hogy a reggeli ébredés utáni első 80-90 percben ne csináljunk semmit! Ne telefonáljunk, ne kapcsoljuk be a tévét, ne használjuk az internetet. Hagyjunk időt magunkra, és pillanatnyi hangulatainkra, hogy ne azt érezzük: csak passzívan követjük az eseményeket, csak reagálunk a dolgokra.
Reggel ne levelezz!
Ez következik az előző gondolatmenetből, miszerint a reggelivel induló napi rutin a legnagyobb teljesítménygyilkos, mert azt a képzetet alakítja bennünk, hogy csak az események után szaladunk. Ferris szerint az első 1-2 órában ne levelezzünk, ne nyomogassuk a mobiltelefonunkat. Szerinte a halaszthatatlan emailek megválaszolását 90 százalékban nyugodtan el lehet halasztani 1-2 órával.
Ne siess!
Mielőtt gyorsan megcsinálnál valami halaszthatatlant reggel, előtte kérdezd meg magadtól, hogy tényleg szükséged van-e rá, hogy megcsináld azt a valamit. Ferris szerint a szervezeti tanácsadók egyik legnagyobb tévedése, hogy arról szólnak: miként lehet valamit még gyorsabban elvégezni. Holott a gyorsaság nem egyenlő a hatékonysággal. Ezért azt tanácsolja, hogy reggel semmivel se siessünk, főként ne hozzunk komoly üzleti döntéseket.
Kapcsold ki a zavaró körülményeket!
Ferris szerint a koncentráció nem egy misztikus képesség. Ő úgy véli, hogy a figyelem összpontosítása nem más, mint a zavaró körülmények kikapcsolása. És mikor lehet a legjobban koncentrálni? Hát persze, hogy reggel. Ferris tanácsa ezért az, hogy ébredés után hermetikusan zárjuk el magunkat a külvilágtól, és koncentráljunk az üzleti céljainkra.
Legyen személyes szisztémád!
Ferris szerint a nagyon sikeres emberektől csak egy mondatot nem lehet hallani: a véletlenre bíztam magam, és hagytam, hogy a dolgok megtörténjenek velem. Ezért azt tanácsolja, hogy legyen mindenkinek terve a sikerre. Ez egy olyan házi, külön bejáratú terv, ami csak miránk jellemző. Ennek érdekében három kérdést kell feltennünk és megválaszolnunk magunknak:
1. Milyen legkisebb energiabefektetéssel járó tevékenységekkel érhetjük el a legnagyobb hasznot a cégünkben?
2. Milyen legkisebb energiabefektetéssel járó tevékenységekkel növelhetjük a legnagyobb haszonnal cégünk termelékenységét?
3. Hogyan kell átrendeznem a napi munkafolyamataimat annak érdekében, hogy az első számú üzleti célommal többet, a második számú üzleti célommal kevesebbet foglalkozzam?
Ha szeretne más érdekes hírről is olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
A marketingtevékenységek megtervezése és kivitelezése nem egyszerű feladat. Önnek könnyen megy, vagy nehezen? Mesélje el nekünk! Kérjük, kérdőívünk kitöltésével segítse munkánkat!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.