Itt a magyar megoldás a szemétproblémára, csak senkit sem érdekel
Egy magyar vállalkozás olyan géppel állt elő, amelybe belapátolják a kommunális hulladékot, és olyan minőségű építőanyag nyerhető ki, amiből akár házat is lehet építeni. A szerkezet és a technológia forradalmasíthatná a hulladékkezelést és -feldolgozást, még az energiatermelésben is szerepet kaphatna, ám az áttörés valamiért várat magára. A gép sorozatgyártása miatt a tervezők már évekkel ezelőtt megkeresték a kormányzatot és hulladékkezelő cégeket is, akik látszólag lelkesedtek az ötletért, mégsem történt semmi.
Szilvássy Mihály, az eljárás kidolgozója, tízéves fejlesztés eredményeként 2012-ben állt elő a fadeszkához hasonló tulajdonságú lapokkal, amelyek egy az egyben kommunális szemétből készülnek. Konstruált egy olyan speciális gépet, amely a beletáplált, lényegében a kukákból kiürített hulladékot (ételmaradék, konzervdoboz, műanyag flakon, fólia) magas hőfokon összepréseli, drazsírozza, és az apró szemcséket különleges eljárással olyan anyaggá gyúrja egybe, amelyből aztán teherbíró, a víznek, lúgnak, savnak ellenálló, egy négyzetméter nagyságú – 2,5 centi vastag, 25 kilogramm súlyú – lapok készülnek.
Ezekből az elemekből pedig egy 20 négyzetméteres, konyhából, vécéből, szobából álló, kocka formájú, nyeregtetős házat tervezett és épített, amely darus autóval bárhova letehető. „A legtöbb és legolcsóbb fel nem dolgozott nyersanyag a világon a használt műanyag. Tíz évembe és rengeteg beforgatott tőkébe – 500 millió forintba – került, de kijelenthetem: sikerült megoldani ennek a nyersanyagnak a gazdaságos felhasználását.”
A szemetet általában nem lehet egy az egyben feldolgozni, az újrafeldolgozáshoz válogatni kell. Nyugat-európai országokban már régóta vannak erre szakosodott vállalatok, de Magyarországon is akad rá példa. „Egy 100 méter hosszú futószalag mellett állva kapkodják le a különböző fajtájú szemetet, a fémet, papírt, a rongyot, ami hasznosítható. A végén, ami visszamarad, az leginkább műanyag, mert ugyan a műanyag is újrahasznosítható, de csak homogén, egyöntetű formában. A műanyagok különböző formáit nem lehet összekeverni, legalábbis így már nem lehet belőlük »finom« anyagokat előállítani.
Ez igaz még egy PET-palack esetében is, más-más műanyagból van a palack, a kupak és a címke is. Ahhoz, hogy a műanyag hulladékból újra PET-palack lehessen, meg kell tisztítani az egyéb műanyagoktól, különben csak olyan kevésbé kimunkált dolgokat lehet belőle gyártani, mint például virágládák, amik jó eséllyel foltosak lesznek, és nem egyformák. A polietilén és a polisztirol nem barátok” – magyarázza Szilvássy.
„A mi találmányunk lényege, hogy itt adagokban gyártjuk a műanyag paneleket. A gép addig keveri az anyagot, amíg egynemű nem lesz, ami hihetetlenül erős” – mondja. Ebben az esetben sem teljesen mindegy, hogy mi kerül a gépbe, mert szükség van a műanyag hulladék 60 százalék körüli arányára, ami az általános háztartási hulladéknál általában megvan, azon felül pedig mehet bármi. „Olyan anyagokat össze tudunk dolgozni, ami a mai vonatkozásban a szemétlerakóba való. Egy kukát, ha kiborítunk, nagyon jól látszik, miből áll az általános hulladék. Mi ezeket az anyagokat dolgozzuk föl, nem érdekes, ha van benne egy kis krumplipüré, mert abból szárazanyag lesz és beledrazsírozódik az anyagba, amíg egyneművé nem áll össze.”
Kopogtattak a kormányzat kapuján is, de mindhiába
A prototípus már két éve megvan, és azóta a hulladékból legyártható termékek kínálata, illetve az érdeklődök száma is bővült, ám a gépek még mindig nem álltak munkába. „Több hulladékkezelő vállalat vezetőit is megkerestük a találmánnyal annak idején, mindenhol tetszett is nekik, de a megbeszélések után érdemi lépés nem történt” – mondja az ötletgazda. Kockázatitőke-befektetők is jártak már az Ercsiben lévő műhelyben, de hosszas kézrázogatás után nem jelentkeztek újból.
Az ötletgazda szerint az áll a háttérben, hogy nem igen tudták elképzelni, milyen területeken lenne felhasználható a hulladékból készült anyag, amire ugyan Szilvássyéknak vannak ötletei, de piaci ismereteik nem annyira. És nem is akarnak az előállított termékek kereskedelmével foglalkozni, ők maguk a gépet gyártanák, azt is kiadnák egy gépgyártó cégnek. „Én 68 éves vagyok, már nem akarok gyárat csinálni” – vallja be Szilvássy. Egy társadalmi vállalkozás a cél, melynek küldetése elsősorban a növekvő szeméthegyek eltüntetése, feldolgozása, ami mindenkinek az érdeke, de persze a bevétel sem másodlagos, hiszen a tervezőnek további ötleti várnak megvalósításra.
A különböző kormányzati ciklusok alatt kopogtattak az állam ajtaján is, mert az újrahasznosító géppel gyártott műanyag lapok egyik lehetséges felhasználási területe a gátépítés, pontosabban, gátmegerősítés lehetne. „Magától Pelikán Józseftől tudjuk, hogy a gátak legnagyobb ellensége az ürge, ami az egyik oldaltól a másikig átfúrja azt, a járatait elönti a víz, és ha jön az árvíz, akkor viszi a gátat is.
Na most, ha beteszünk az általunk készített újrahasznosított műanyagelemekből – aminek a lebomlási ideje 400 év – egy résfalat a gátba, akkor az megszünteti ezt a problémát” – mutat rá a műanyag lapok egy másik felhasználási lehetőségére Szilvássy. Elmondása szerint a vízügyi szakemberek nem voltak érdekeltek a megoldásban, ahogy a kormány sem lelkendezett az ötletért. Pedig a tervezők szerint akár a zsilipek vasszerkezete is helyettesíthető lenne a műanyag lapokkal, hiszen nemcsak hogy olcsóbbak, de ráadásul kevésbé jelentenek hívogató célpontot az illegális fémgyűjtőknek.
Megkérdeztük a minisztériumot is, hogy mi a véleményük a hulladék-újrahasznosító gépről, de azt a választ kaptuk, hogy a találmánnyal kapcsolatban hivatalos formában nem keresték meg a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárságának illetékes főosztályát, ugyanakkor nyitottak az új környezettechnológiai, hulladékkezelési megoldásokra. Szilvássy találmányáról is hallottak, de a termékről szakmai véleményt csak a teljes körű technológia ismeretében tudnának mondani. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségnél azt mondták, hogy „a találmányról annyi tudomásunk van, amennyi a sajtóban megjelent, az azonban kevés ahhoz, hogy megalapozott, pontos, szakszerű véleményt tudjunk formálni róla”.
Az újrahasznosított anyagból előállított prototípus termékek száma közben egyre bővül. „Gyakran látni az autópálya mellett húzódó kerítéseket, amelyek oszlopait akácfatörzsek alkotják. Az is jól látható, hogy a legtöbb mellé egy vasdorong is le van verve, amihez hozzá van csavarozva az oszlop, elrohadt ugyanis az alja. Mi tudunk gyártani olyan 3 méteres oszlopot, ami ugyanerre a célra beásható a földbe, csak éppen soha nem rohad el. Ugyanúgy szögelhető, mint az akácfa, csak sokkal tartósabb.” Szerepelnek a kínálatban vandálbiztos padok is, amik szintén a kommunális hulladékból préselt lapokból állnak. „A padnak az volt a tesztje, hogy 10 kilós kalapácsokkal pár jól megtermett gyerek elkezdte püfölni az ülő alkalmatosságot, s bebizonyosodott, hogy egyszerűen nem lehet széttörni” – érvel az anyag szilárdsága mellett Szilvássy.
A tervező szerint az volt a probléma, hogy nem jól mérték fel a helyzetet, az emberek szeméthez való hozzáállását. „Azt hittük, hogy ami gazdaságilag korrekt, és amellett társadalmi haszna van, az sikerre van ítélve.”
„Gépépítők vagyunk”
Nem az építőiparba akarnak beszállni, hanem olyan helyre tervezték a hulladéklapokból építhető házakat, ahol ideiglenes épületként használnák – például árvíz esetén. Céljuk, hogy az építőanyagot gyártó gépeket elterjesszék. Egy ilyen gép árát 20-30 millióra taksálja az alkotó, de az persze nagyban függ a megrendelt darabszámtól is. Elsősorban egy gépgyártóval szeretnének megegyezni, aki a know-how alapján legyártja nekik a megrendelt darabokat, és nem titkolt szándék, hogy a gyártást szeretnék Magyarországon tartani. Egy német gépgyártóval már tárgyaltak, akik megvették volna szabadalmat, de akkor úgy gondolták, hogy inkább magyar céggel szeretnének egyezségre jutni, hogy a gazdasági haszon az országban maradjon.
Az elmúlt években Kambodzsától Vietnamon át Dél-Amerikáig, inkább fejlődő országokból érdeklődtek a gép és a gyártható termék iránt, érdekes módon nem a fejlett, nyugati társadalmak, akik a legnagyobb szemét-előállítók. „Ennek az oka, hogy a fejlett világ szemetét harmadik világbeli országokba szállítják, ezért nekünk ők a célpiac.” Az érdeklődők többsége is innen való, akik az interneten találtak rá Szilvássy találmányára. Ilyen volt egy ghánai minisztérium.
„Ghánában elég sok nyomornegyed van, ahol tákolt viskókban élnek tömegek, ráadásul három hónapig esik az eső, de úgy rendesen. Az általunk előállított anyagnak pedig éppen az az egyik legjobb tulajdonsága – amellett hogy fúrható, faragható, szögelhető –, hogy nem ereszti be a vizet és nem rohad el. Az általunk legyártott ház prototípusa teljesen megfelel az ottani igényeknek, ezért a tárgyalások is előrehaladott állapotban vannak” – mondja az ötletgazda.
Az anyagból már vittek mintát is, aminek megvizsgálták kioldódását, mechanikai tulajdonságait. Utóbbit már a tervezők is megtették, a Gödöllői Tudományegyetemen, ahol kifejezetten jó mechanikai eredményeket produkált a termék: „kisebb, téglanagyságú darabokon vizsgálták a nyomószilárdságát, és amíg egy hagyományos tégla két tonna alatt szétrepedt, addig az újrahasznosított műanyagelem 10 tonna alatt is szilárd maradt”.
A külpiaci igények felmérésére Szilvássy leszerződött a Dosator Kft.-vel, amelynek ügyvezető igazgatója, Bogosi György kérdésünkre elmondta, hogy munkájuk során eddig közel 30 országgal vették föl a kapcsolatot, melyek között túlnyomó többségben vannak az afrikai és ázsiai országok. Az érdeklődőknek két nagy csoportja van: akiket csak a végtermék érdekel, illetve akinek a hulladékprobléma megoldása a fő célja. „Előbbi csoporttal nem tudunk érdemben megegyezni, utóbbiból kerülnek ki leendő partnereink" – mondja Bogosi, majd hozzáteszi, hogy nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy fejlődő országokban és kiemelten Ázsiában sokkal fogékonyabbak az ilyen jellegű megoldásokra, többek között azért, mert ezekben az országokban nincs, vagy nagyon alacsony szintű a szelektív hulladékgyűjtés” – mondta az ügyvezető.
Míg a Dosator a kisebb települések szemétproblémájának megoldására fókuszált, addig partnereik úgy látják, hogy a kisebb városokban is használni tudnának néhány száz ilyen berendezést. „Partnereink főleg a kapacitás növelhetősége felől érdeklődnek. A fejlesztéseink jelenlegi állása szerint nagyjából egy éven belül el fog készülni egy hozzávetőleg 70 százalékkal nagyobb kapacitású berendezés” – tette hozzá Bogosi.
Magyarországon az új, 2014. január elsejétől életbe lépett hulladéktörvény Szilvássyék malmára hajthatja a vizet, hiszen mint azt a Szilplast Kft. tulajdonosa mondja, átlagosan 15 ezer forint körül van a kommunális hulladék lerakási díja. Ebből kiindulva úgy gondolja, hogy elképzelhető az általuk megalkotott gép olyan rendszerszintű alkalmazása, ahol fizetnek a gép üzemeltetőjének a hulladéklerakásért, amiből fedezni lehet a termék-előállítás díját.
A gép menne a szemét után
A műanyagok közül a vegyes fóliát tudják a legegyszerűbben kezelni, mert azt bálákban, nagy mennyiségben, könnyen be lehet adagolni a gépbe. „Más jellegű hulladékkal sincs probléma, csak annak bonyolultabb a szállítása. De azt leszámítva, a mi megoldásunknak éppen az a nagy előnye, hogy az olyan, mások által teljes mértékben használhatatlan anyagokat, mint a használt pelenka vagy az intim betét – amelyek nem mellesleg elég nagy arányban töltik meg a kukákat nap mint nap –, mi újra tudjuk hasznosítani. Molekuláris szinten átalakítjuk, így a végtermékben fellelhetetlenné válnak. Mindössze a nagykalapácsot kell kivenni – vagyis a fémhulladékot –, de a telefon és a tornacipő nem okoz problémát. A szállításra pedig az az elképzelésem, hogy a gép menne a szemét után és nem fordítva” – mondja a tervező.
A gépet teljesen automatizálni is lehetett volna, de az ötletgazda szociális megfontolások alapján úgy tervezte meg, hogy 9 embernek adna munkát, három műszakban, a gép ugyanis 24 órás munkarendben dolgozik. Szilvássy bizakodik, hogy sikerül megegyezni a külföldi érdeklődőkkel és egy magyar gépgyártóval, és minél előbb elindulhat a gépgyártás.
A megújuló energiák terén is van ötlet a felhasználásra – jöhet a bozótkazán |
A zöldhulladék komposztálásakor rengeteg energia szabadul fel, amire egy francia innovátor, Jean Pain is rájött, és egy egész bioenergia-rendszert épített rá. Nagy erdőterülettel rendelkezett Dél-Franciaországban és a száraz nyarak alkalmával gyakran pusztított erdőtűz a környéken, a könnyen lángra kapó avar miatt. A francia rájött, hogy ha erdeiből kiirtja a sűrű aljnövényzetet, akkor az avartűz végigfut az erdőn, anélkül, hogy az áterjedhetne a fákra. Az így összegyűjtött nagy mennyiségű zöldhulladékot, összeaprította, és a egy úgynevezett boksát épített belőle: öt méter sugarú körben, 30 centiméter magasan elhelyezte a fadarálékot, majd beletekert egy csőkígyót, aminek kivezette a két végét, majd rakott egy újabb szint fadarálékot, amin szintén keresztülhúzott egy csőkígyót, amíg vagy két méter magas nem lett a komposzt boksája, amit végül letakarta nylonfóliával. Amikor ez elkezdett rohadni, termikus hő szabadult föl, ami 40-45 fokosra melegítette a csövekbe cirkuláltatott vizet, amit így fűtésre is fel tudott használni. Szilvássy szerint a dolog egyetlen gyenge pontja, hogy télen a mínuszokban a nylonfólia nem tartja meg a hőt, és a lehűlésnek köszönhetően az erjedés folyamata lelassul, így nem szabadul fel a fűtésre alkalmas hő sem. Ezt a hiányosságot küszöbölné ki a magyar feltaláló azzal, hogy az újrahasznosított műanyag lapokból, egy szigetelt „dobozt” gyártana, amiben benne lenne a csőrendszer is, ami a fűtésrendszerrel összekötve egy családi házat képes lenne melegen tartani. Szilvássy megfordult a Pécsi Tudományegyetem is, ahol a természettudományi szakon foglalkoznak komposztálással, és olyan anyagot fejlesztettek ki, amivel a másfél éves lebomlás egy évre rövidül. A komposzt így gyorsabban és nagyobb hőfokon ég, akár 60 fokos előremenő vizet produkálva. „Irdatlan kapacitásra lenne képes, egy 100 négyzetméter alapú házat minden további nélkül képes lenne befűteni” – lelkendezik Szilvássy, majd hozzáteszi, hogy érdeklődtek is az erre való igényekről egy önkormányzatnál, ahol egyből hármat kérnének a bozótkazánnak is nevezett készülékből, hogy három különböző intézményüknél is bevezessék a költséghatékony fűtési módszert. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
