Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Ősszel mindig meglódul az albérlet-, kiadó lakás biznisz, érdemes utánanézni, miként lehet elkerülni a lesben álló adóhatóság akár milliósra rúgó bírságait.
Az adóhatósági veszély elsősorban a szobájukat, lakásukat bejelentés nélkül kiadókat fenyegeti, igaz, a piacon ők vannak nagy többségben. Ilyen "konstrukcióban" bármilyen vitás esetben például az albérlő kezében ott az ütőkártya: bármikor feljelenthet az adóhatóságnál, de a rosszindulatú szomszéd is potenciális veszélyforrás – írja a Lakásfókusz lakossági ingatlanos blog.
A lebukás pedig nem olcsó mulatság, akár milliós bírságra is számíthatnak a lakástulajdonosok, ráadásul sokszor egy alapos vagyonosodási vizsgálatot is elrendelnek ellenük. Ha el akarja kerülni az ilyen eseteket, célszerű szerződést kötni a bérlővel, ha pedig ezt korábban elmulasztotta, akár önellenőrzést is tarthat, így az elmaradt adóforintokat utólag befizetheti úgy, hogy csak a késedelmi kamattal kell számolnia, büntetéssel nem.
Lakást akár magánemberként, adószám kiváltása nélkül is ki lehet adni. Ilyenkor ez önálló tevékenységnek minősül, és az ebből beérkező jövedelmünk az összevont adóalap részeként adózik. 1 millió forintos összeghatárig csak a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni. Ha azonban ezt az összeghatárt átlépi a bevétel, az szja-n felül még 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni a teljes bevétel után, 450 ezer forintos felső határral, amibe más forrásból – például munkaviszonyból – származó EHO befizetést is bele lehet számolni.
Sokan nem veszik figyelembe, de az is jövedelemnek számít, ha a bérlő fizeti a mi nevünkön lévő közüzemi számlákat. Mivel azonban ez tipikusan költségként elszámolható tétel, az adóalap mérsékelhető ezzel az összeggel, így érdemes az összegeket folyamatosan figyelemmel követni, és a közüzemi számlákat egy esetleges NAV ellenőrzésre készülve megőrizni.
Nem csak a bérlőnk által mérsékelhető az adóalap. A lakás kiadója kedvezményre számíthat, ha maga is lakást bérel – egy másik településen. Ha mind a bérbeadás, mind a lakásbérlés időtartama meghaladja a 90 napot, a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja a másik településen bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját, és a költségelszámolást már csak a két összeg különbözetére kell elvégezni.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.