Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Leállították a Kun-Mediátor szökésben lévő vezetőjének családi érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseinek a kiárusítását.
Felfüggesztették a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseinek kiárusítását – közölte Dobrossy István, a károsultak egy részét képviselő ügyvéd pénteken. A Múzeumkert részét képező Bonanza Ételbárban levő eszközök becslés szerint mintegy 10 millió forintot érnek, de két évvel ezelőtt 100-200 millió forintos, az éttermet érintő beruházás valósult meg.
A kiárusítás felfüggesztésére azért is volt szükség, mert még nem pontosan tisztázott a beruházás forrásának eredete, valamint a Múzeumkert Zrt. és a Kun-Mediátor kapcsolata, illetve a két cég közötti esetleges pénzmozgások sem, emiatt a károsultak gyanús vagyonkivételtől tartottak – jegyezte meg. Az ügyvéd korábban azt nyilatkozta, hogy 2013 márciusában a Múzeumkert Zrt. 20 millió forintos jegyzett tőkével alakult, 11 millió forint volt az árbevétele.
A rendőrség április 14-én este tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.
Az érintettek egy részét képviselő ügyvéd szerint az ügynek 800-nál is több károsultja van, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.