Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hiába sok a kreatív, magas színvonalon dolgozó designer és az ügyes, külföldi tapasztalattal rendelkező közgazdász Budapesten, ebből még nem következik, hogy a régió innovációs központjaként ontani fogja a milliárddolláros vállalkozásokat.
Ennek egyik oka, hogy például programozóból túl kevés van, a designerek pedig kiválóan megtanulják a szakmát, de aztán gondjuk van a cégépítéssel. Attól, hogy az emberanyag jó, még lehet egy város csupán az olcsó, jó minőségű munkaerő beszállítója a globális innovációs központok részére; és persze lehet maga is innovációs központ – írja az SZTA blogján Ács Zoltán, a Design Terminál inkubációs programjának vezetője.
Hogy ez min múlik, az összetett, annyi azonban bizonyos, hogy az oktatásnak sok köze van hozzá. A probléma ugyan nem csak Magyarországra jellemző, világszerte próbálnak kidolgozni olyan oktatásstratégiákat, amelyek képesek követni, oktatni az innovációt, de a legtöbben néhány dolog visszaköszön: hamarosan programozni is meg kell tanítani a kisiskolásokat, nem csak írni és olvasni, és az sem árt, ha a közoktatásban is megjelennek a vállalkozási ismeretek, miközben a bölcsészettudományok oktatása sem veszít a súlyából.
1. A programozás oktatásának bevezetése az általános iskolákban
A leginnovatívabb vállalkozásoknál a design, a művészetek, a technológia, a termékfejlesztés és a marketing annyira összeforrt, hogy lassan egy alkalmazott művészetekkel foglalkozó szakembernek is érdemes lehet megtanulnia programoznia, mert a közvetítő eszköze, a médium, amit használ, nagyon erősen be van kötve a digitális világba. Európában Anglia jár legelöl az általános iskolások programozásra tanításában: itt már 2014 szeptemberétől életbe lépett egy olyan tanterv, amelyben már a kódolási és számítógépes ismeretek is nagyobb hangsúlyt kaptak. De van még néhány ország, ahol kötelező tantervi anyag lett a programozás és kódolás, és a kelet-közép-európai régió sincs olyan szinten lemaradva: Ciprus, Görögország és Portugália mellett ugyanis Bulgária, Csehország és Lengyelország is aktívan kísérletezik a programozás oktatásával, sőt Magyarországon is találunk jó gyakorlatot: a Skool kislányokat tanít programozni, független szervezetként, nonprofit alapon.
2. Vállalkozási ismeretek oktatása az iskolában
Szinte mindegyik kelet-közép-európai országra igaz, hogy marketingben és értékesítésben gyengébb, mint a nyugat-európaiak. A vállalkozói kultúrát, attitűdöt, az ezzel járó felelősséget könnyebb olyan országokban már gyerekként magunkba szívni, ahol a család generációk óta vállalkozik. Ahol ez nem adott, ott a vállalkozói kultúra átadását az iskolának kéne pótolnia. A probléma az, hogy nincsenek olyan kompetenciákkal rendelkező tanárok, akik szakszerűen és élvezetesen tudnák átadni azt a tudást, amelytől a diákok később valóban kedvet kapnak saját cég alapításához. Jelenleg is Európa-szerte tesztelik azokat az új tanítási módszereket, amelyek közel állnak a kreatív vállalkozásokhoz, és a vállalkozói készségek fejlesztését segítik, de a britek ebben is az élen járnak: a brit kormány Enterprise for all című szakértői anyaga elérte célját, hatására ugyanis radikális változásokat terveznek az angol közoktatásban. A fejlesztéseket követően jóval nagyobb fókuszt kapnak majd a középiskolákban a vállalkozói ismeretek. Jól működő magyar projekt is van: a FutureGen program az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban fut. A kurzus során a gimnazisták saját vállalkozást alapítanak, amelyben sikeres, fiatal vállalkozók mentorként segítik őket.
3. A kultúra és a műveltség jelentősége
A kultúra sokak szerint az innováció táptalaja, a képlet egyik fontos, nélkülözhetetlen összetevője. A világ legjobb egyetemeire magyar diákokat felkészítő Milestone Intézet alapítói sem vitatják ezt: az intézet alapítói szerint szakmát oktatni sok egyetemi szakon szinte már felesleges. Az attitűd, a tág fókuszú világkép és a műveltség viszont igenis hasznosak akkor, amikor gyorsan kell alkalmazkodni – feltéve, ha hozzá társulnak azok a kompetenciák, amelyekben az angolszász oktatási rendszer hagyományosan erős: kritikai gondolkodás, vitakultúra, a hatékony csapatmunka és így tovább. Az Egyesült Államokban egyébként a legtöbb befektetési bankár filozófiát és matematikát tanul, nem pedig business schoolon végez; emlékezzünk csak, hogy a tőzsdei zseni André Kostolany is filozófiát és művészettörténetet hallgatott, és Soros György is évekig foglalkozott behatóan filozófiával.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.