Cégstop jön a minisztereknek és államtitkároknak?

Az augusztus 20-ai hosszú és hűvös hétvégén kigondolhatták Lázár János államtitkárai, hogy mit tegyenek cégeikkel. A Miniszterelnökséget vezető politikus annak kapcsán adta ki parancserejű kérését, hogy a tárcánál választani kell az állami poszt és a gazdasági érdekeltség között, hogy L. Simon László parlamenti államtitkár arcátlanul kamerába hazudta, hogy a lapunk által lebuktatott (HVG, 2015. július 25.), „rákellenes hatású” barackmagot hirdető cég nem az övé.

Orbán Viktor, (mögötte) Lázár Jánoa kancelláriaminiszter és (jobbra) L. Simon László államtitkár. Torkán akad a barackmag?

Bánkuti András

 „Aki állami vezető lesz, az akkor teszi a legjobbat, ha megszabadul minden valós befolyást jelentő gazdasági érdekeltségétől” – közölte az ügy kapcsán Lázár. E megfogalmazásba sok minden belefér, mindenesetre L. Simon, az ígérete szerint, a szabadságáról visszatérve eleget tesz főnöke kérésének. Ő valószínűleg nem tudná elkerülni a választást, hiszen cégének, a „cégérében” az államtitkár a családi nevét is használó Simon és Simon Kft.-nek többségi tulajdonosa (lásd táblázatunkat). Más a helyzet Giró-Szász András – sógorával közös – cégével, a tavaly nyáron alapított Safe Port Kft.-vel, ahol a kommunikációs államtitkár kisebbségi tulajdonos. A „valós befolyás” ugyanis igazi gumifogalom. A 2 százalékos tulajdonrész mindenesetre Lázár szerint kívül esik e körön, hisz ő maga sem mutatja jelét, hogy megválna a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben lévő részvényeitől.

Annyi biztosra vehető, hogy a Miniszterelnökségen életbe lép a szigorítás, arról viszont nincs hír, hogy ebből általános, törvényben előírt választási kényszer lenne. A közeljövő eseményeiből kiderül, hogy egyszerű kommunikációs akció-e a Lázár-szigor, vagy valódi változás előszele. Számtalan lehetőség adódik ugyanis a miniszter kérésének teljesítésére, így árulkodó jel lesz, hogy a politikusok melyeket választják, illetve a tárcavezető melyiket fogadja el.

A cégátíratás rokonokra például tipikus álmegoldás. Különösen, ha vagyonközösségben élő házastársra száll az érdekeltség, aki gyakran már társtulajdonos, sőt esetleg a céget is vezeti – mint Simon felesége esetében. Ilyen megoldást választott Hoppál Péter, a kultúráért felelős államtitkár idén tavasszal, amikor kiugrott az alvó bt-jéből, a beltagságot a cégvezetéssel együtt átadta feleségének. Könnyen lehet, hogy L. Simon hasonlóképp dönt a tulajdonrészéről, de persze nem sokban különbözik ettől a gyerekeknek-szülőknek-testvéreknek átpasszolt gazdasági társaság sem. Aligha hihető, hogy ezáltal kikerül a miniszter vagy az államtitkár hatóköréből az adott cég.

Ha „távoli” a vevő, önmagában az sem jelent semmit. Előfordulhat, hogy az adásvételi szerződés úgy szól, hogy az állami vezetőt visszavásárlási jog illeti meg, vagyis valójában inkább valamiféle cégmegőrzésről van szó. Bonyolítja a helyzetet ilyenkor, hogy egyes gazdasági érdekeltségek erősen személyhez kötöttek, sőt a politikus nevét viselik, mint például a mindenkori kormányok igazságügyi vezetőinek ügyvédi irodái némelyike (a bejáratott elnevezést többnyire akkor is megtartják, ha maga a politikus szünetelteti ügyvédi tevékenységét).

hvg

Átláthatóbb lenne olyan megoldás, amely során nyíltan bizalmi vagyonkezelő kapná meg a céget, ahogy a 2014-es polgári törvénykönyvbe új lehetőségként bekerült. Ez a kezelő – díjazás ellenében – a tulajdonos miniszter vagy államtitkár javára működtetné a társaságot, de attól utasítást nem fogadhatna el. A cég aztán az állami megbízatása lejártakor a teljes rendelkezési joggal együtt „visszaszállna” az eredeti gazdájára. Az ilyen vagyonátadási szerződéseket bárki által hozzáférhető számítógépes regiszter tartalmazhatná, amely közérdekű adatként naprakészen mutatná, hogy melyik állami vezető milyen vagyonrészét kikre „hagyta”, és abból milyen jövedelme származott, vagy éppen a kezelésbe adott cég üzletelt-e az állammal.

A legtisztább megoldás persze a teljes szétválasztás lenne. A magyar politikai életben azonban különösen forgandó a szerencse, így némileg érthető, hogy nem mindenki akarja maga mögött felégetni a gazdaságba visszavezető hidat. Sokan ráadásul azt hiszik, hogy az üzleti siker automatikusan átvihető a politikai porondra. L. Simon egyik polgármester támogatója például úgy érvelt mellette a 2010-es választáskor, hogy „sikeres vállalkozásai és sokoldalú tevékenységei révén biztos egzisztenciát teremtett magának és családjának, így biztosak lehetünk abban, hogy személyében nem egy újabb megélhetési politikust küldünk a parlamentbe”.

Különösen akkor nem szívesen engedik el teljesen cégeiket a politikusok, ha az adásvétel nem hoz „nagy pénzt”. Keveseknek sikerül az, ami a vállalkozásaitól 2010-es kinevezése előtt megvált Pintér Sándor belügyminiszternek, aki például az erősen nyereséges Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. többségi tulajdonosa volt. Ő vagyonbevallásában arról számolt be az idén is, hogy „a cégeim eladásaiból 2013-ban esedékes vételárrészletet még nem egyenlítették ki, ezért 500 millió forint követelésem továbbra is fennáll”. Giró-Szász András összesen 750 millió forintra számíthat korábbi cégéből, a Strategopolis Kft.-ből, de igazán ügyes Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára volt, aki tavalyi kinevezése előtt állítólag több százmilliót kapott eladott egészségügyi cégéért, az Oxivit Kft.-ért. Ami, ha igaz, szép teljesítmény az olyan vállalkozásért, amely 2013-ban és 2014-ben is veszteséges volt, a saját tőkéje mínuszba fordult, és sokszor csak végrehajtás miatt fizetett szállítóinak.

BENCE MÁTYÁS