Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
| Orlai Balázs dizájner, a MOME tanára |
„Az általános iskolában végig unatkoztam, utána a Kisképzőben csak harmadiktól” – vall a nehezen induló kezdetekről a 45 éves tervező, aki a bíróságok fehérnemű-viselésére is kitérő, nemrég nagy vihart kavart arculati kézikönyvet jegyzi. Életében a meghatározónak az egykori Iparművészeti Főiskolát, a mai MOME-t mondja. „Öt nagy hatású év volt: Péter Vladimir és Bánfalvi András tanítványa lehettem.” Első megbízásai korán jöttek: „14–15 éves koromtól folyamatosan dolgozom.” Irodai munkával életében egyszer próbálkozott, de alig egy évig bírta. Kukorelli Péterrel közösen alapított Kolbászból kerítést! nevű irodája a schengeni csatlakozás örömére, a határfóbia ellen tervezett határpadokkal és bringasztrádával lett ismert. Tizenegy éve dolgozik a MOME-n, az általa is alapított tárgyalkotó tanszék tanára. Részt vett többek közt a BKK új utastájékoztató rendszerének kialakításában és a roma holokausztról szóló tankönyv létrehozásában, továbbá tervezett a szentendrei skanzennek és a Zsidó Múzeumnak is. Egy nyolcadik kerületi társasházban él a családjával, a szüleivel és az anyósával – igaz, külön szinteken –, kutyákkal és macskákkal együtt. „Vannak napok, amikor ettől agybajt kapok, de persze olyan is akad, amikor ez nagyon jó.” Párja – akivel egészen gyerekkoruk óta ismerik egymást – alapvetően angol és magyar szakos tanár, most éppen cukrász. Lányaik 7 és 10 évesek. Szabadidejében gyakran biciklizik, azt mondja, ez is kikapcsolja. Vagy ha teheti, egyedül néz lövöldözős amerikai filmeket a moziban. „Az a lényeg, hogy minél több vér folyjon, vagy a minél nagyobb természeti katasztrófa után jöjjön a happy end.” Legújabban színházba járással is próbálkozik: „de egyelőre még eléggé idegesít, hogy valódi emberek vannak a színpadon”. |
HVG: Tervezőként ön jegyzi azt a bíróságoknak szánt arculati kézikönyvet, amely külön figyelmeztet a heti öt fehérnemű viselésére is. Tényleg csupán ennyit néz ki az emberekből?
Orlai Balázs: Egyáltalán nem! Az anyagon, amelyet ön látott, nyolcan dolgoztunk, és olyan kézikönyv alapja, amely akkor jó, ha minden körülményre kitér a bíróságok ügykezelői irodáival kapcsolatban. Az ön autójának a kézikönyve is minden bizonnyal úgy kezdődik, hogy az indítókulcsot helyezze be a kormány melletti nyílásba, holott valószínűleg az adott autógyár sem gondolja azt rólunk, hogy még ezt sem tudjuk. Látott már amerikai tojásosdobozt? Rá van írva, hogy: „Vigyázat, tojást tartalmazhat!” Tudja, hogy egy francia bankban simán megszabják, hogy meg kell fésülködniük a munkatársaknak? S ha egy bank kötelezővé teszi a fehér blúzt vagy inget a munkatársainak, érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy nem okos dolog fekete vagy piros fehérneművel hordani.
HVG: És általában megfogadják a tanácsait?
O. B.: Egy dizájnernek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy nem minden és nem úgy valósul meg, amit és ahogyan kitalálja, megtervezi. De persze az egyenleg abszolút pozitív.
HVG: A „bugyigate” előtt legutóbb a 4-es metró körüli nyomozások kapcsán került a neve a sajtóba.
O. B.: Ez a több mint tíz évvel ezelőtti történet jellemző az akkori és mai közállapotainkra, a nyilvánosság működésére: annyi történt, hogy 2006-ban egy szakértői háttéranyagot készítettünk az akkori társammal a DBR-Metró részére az M4-es metrószerelvényeinek egyes dizájnelemeivel kapcsolatban. Mivel nem volt közös cégünk, az elvégzett és elfogadott munka árát fele-fele arányban számláztuk le. Erről írták aztán, hogy kétszer számláztuk le a dolgot.
HVG: A bugyik és a 4-es metró keltette botrányok után azért adódik a kérdés: ön eredendően zűrös alak, vagy csak folyton belekeveredik valamibe?
O. B.: Egyáltalán nem vagyok zűrös alak, és nagyon ritkán keveredem „valamibe”! De fél- és negyedinformációkból célzatosan gyártott hírek ellen védtelen vagyok. Ma felfokozott állapotok között élünk, ahol mindenen és mindenkin fogást keresnek.
HVG: Úgy látszik, most azért besokallt. Miért ment önként egy év szabadságra?
O. B.: A hetedik évben kellett volna szünetet tartani, ahogyan ez ki van találva. Egyébként a gombot – hogy kihagyjam a 12. évet – az nyomta meg bennem, hogy elmentem vásárolni egy diszkontüzletbe, ahol láttam egy hirdetést: pénztárost keresnek bruttó 370 ezer forintért. Az én nettó fizetésem 193 ezer forint, amit szégyenteljesnek gondolok 11 év egyetemi munka után. Nem akartam a kollégáimmal kitolni, ezért fizetés nélküli szabadságra mentem, hogy legyen, aki megtartja az óráimat. Komoly dilemmám, hogy érdemes-e folytatni ennyi pénzért.
Orlai Balázs dizájner, a MOME tanára
Túry Gergely
HVG: A MOME-n rektori megbízott is volt, és három évig tanszéket vezetett. Ezek szerint azért bírja a kötöttségeket is?
O. B.: Ez 2010-ben történt, éppen erős vágy volt bennem, hogy valami mással foglalkozzam. Az egyetem akkori rektorától, Kopek Gábortól pedig nagyon érdekes ajánlatot kaptam: csináljunk két, döcögve létező tanszékből egy újat. Sikerült: most tárgyalkotó tanszéknek hívják, él és virul.
HVG: Ilyenkor az örök optimista beszél önből, vagy vannak példaképei, akiktől tudja, hogy mikor mit kell mondania?
O. B.: Valóban van bennem minden alapot nélkülöző optimizmus. Lehet, hogy ehhez kellenek a katasztrófafilmek is, mert azoknak mindig jó végük van. Agresszíven kell magam optimistára hangolni, különben eret vágnék magamon amiatt, ahogy manapság ebben az országban élünk. De rengeteg erőt ad, hogy csak olyan munkákban veszek részt, amelyek társadalmilag hasznosak.
HVG: És ebből meg is lehet élni? Van rá fizetőképes kereslet?
O. B.: Több mint húsz éve élek így, tehát igen. Az én státusom kicsit hasonlít egy ügyvédére vagy tanácsadóéra: nagyon személyes dolog, ismeretségeken keresztül jönnek a megbízások.
HVG: A tanítványai szerint „jó fej tanár”. Manapság lehet még örülni ilyen visszajelzésnek? Szokott azon gondolkodni, hogy hol lehet a határ tanár és diák között?
O. B.: A manapság sok helyen kiderülő zaklatások és visszaélések az alá- és fölérendeltségi viszonyból származnak. Én csak a mellérendelt viszonyban hiszek. A hallgatókkal egyenrangú felnőtt emberekként dolgozunk együtt egy-egy tervezési feladaton. Érdekes, hogy az alternatív gimnáziumokból vagy külföldről érkező hallgatók eleinte sokkal nyíltabbak és kommunikatívabbak, míg a szakközépből, főleg vidékről érkezők zártak és gyakran szoronganak, idő kell amíg megszokják az egyetemet, és belerázódnak. Tökéletes lenyomata ez a magyar közoktatás bénító működésének. Az osztályzást is idejétmúlt ostobaságnak gondolom. Annak a világnak biztosan vége van, amelyben a mester megmondja a tutit, és a tanítványok ezt ájultan hallgatják.
HVG: A service design, ahogy a munkáját nevezi, a hétköznapi ember szintjére is lebontható? Ön például e szerint alakítja a családtagjai életét?
O. B.: Jó lenne, de ellenállnak. Viszont a hallgatókat azzal szoktam zsibbasztani, hogy egy klassz nagymama vasárnapi ebédje tökéletes service design projekt. Az igényfelmérés úgy zajlik, hogy szerdán felhívja az unokát, mit szeretne enni. Ha nem ismeri, amit rendelt, akkor utánanéz, kutat. Aztán végrehajt: megfőzi az ebédet. Majd megkérdezi, hogy ízlett, azaz visszajelzést kér.
