EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A cég egyelőre 15 hónapra kapott engedélyt.
Londonban a bíróság jogerősen úgy döntött, az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban. Az engedély azonban a cég által kért öt év helyett egyelőre 15 hónapra szól, és utána a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.
A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London tavaly szeptemberben közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt. A döntést azzal indokolták, az Uber nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, amiből számos közbiztonsági probléma adódott.
Közben óriási tiltakozási hullám vette kezdetét Londonban. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű – és hírhedten drága – hagyományos londoni taxik bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének megújítását elutasító városházi döntés.
Az Uber 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és 3,5 millió londoni – a brit főváros lakosságának fele – töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.