Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Gazdasági Versenyhivatal lépett.
A GVH MTI-nek küldött közleménye szerint a Bayer Hungária Kft. Berocca Performance vény nélkül kapható gyógyszerének és Berocca pezsgőtabletta étrend-kiegészítőjének reklámjai megtévesztők voltak, egyes tájékoztatásai pedig nem feleltek meg az ágazati előírásoknak.
A GVH megállapította: a pezsgőtabletta reklámjaiban az európai közösségi jog által engedélyezett, valós és igazolt hatásnál többet - "pörgős" napot, maximális teljesítményt - ígértek. Nem tüntették fel továbbá, hogy a teljesítménynövelés mely összetevőnek tulajdonítható. A gyógyszerrel összefüggésben pedig a termékkategória feltüntetésének hiányát kifogásolta a hatóság. A hivatal kifogásolta azt az állítást is a reklámban, hogy a termék rövid időn belül segítséget nyújthat, mivel ez nem állt összhangban alkalmazási előírással, amely szerint a hatáshoz négyhetes szedés szükséges.
A tájékoztatás szerint a versenyhivatal jelentős kedvezményeket nyújt a kiszabandó bírság összegéből a jogsértésüket elismerő, tevőleges jóvátételt tanúsító vagy megfelelési programot kidolgozó vállalkozásoknak. A jogsértések egy részének elismerésére, illetve a már megvalósított megfelelési erőfeszítésekre, az ügyben kirótt bírság végül a csökkentő tételek nélküli összeg kevesebb, mint a fele lett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.