Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Hunguest Hotels szeretné bővíteni vendégkörét.
Együttműködési megállapodást kötött Kína egyik legjelentősebb idegenforgalmi vállalatával, a luxusszállodákkal, bevásárlóközpontokkal és egy légitársasággal is rendelkező BTG-Jianguo-csoporttal a Hunguest Hotels – írja az Index. A Mészáros Lőrinc-féle Konzum csoport tulajdonában lévő szállodalánc közleménye szerint a megállapodás csak a kezdet: az aláírás „csak az első lépése annak a további tíz évre tervezett szakmai és gazdasági együttműködésnek, melynek köszönhetően a Hunguest számára fokozatosan megnyílik az út a Kínából érkező, mind jelentősebb mértékű turizmus által nyújtott lehetőségek kihasználására”.
A megállapodásban mindkét fél vállalta, hogy magyar- illetve kínaibarát szállodákat hoznak létre, hogy a vendégek anyanyelvükön is tájékozódhassanak a hotel által kínált lehetőségekről, továbbá kölcsönösen bemutatják egymás szolgáltatásait.
A közlemény szerint a Hunguest Hotelsnek olyan hiánypótló szolgáltatások elindítására és piacképes termékek kialakítására nyílik lehetősége, amely „jelentősen hozzájárulhat a vendégkör bővítéséhez”, a következő 10 évben a kultúra és gasztronómia mellett az „üzleti-gazdasági együttműködésekben is szorosabbra kívánják fűzni kapcsolatukat”.
A BTG-Jianguo-csoport 20 városban több mint száz szállodát üzemeltet, 42 ezer embert foglalkoztat és több mint 25 millió jüan, vagyis több mint ezermilliárd forint a bevétele évente.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.