szerző:
Szabó Yvette

Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezdhet a Tiborcz Istvánnal is üzletelő Adnan Polat, és előre garantált, hogy a projekt profitot hoz neki. A HVG címlapsztorija.

Naponta legalább ötezer ember zúdul majd a pesti Soroksári útra és a környező utcákra azokból a lakásokból és irodákból, amelyeket az egykori vágóhíd helyén épít fel Adnan Polat cége, az APD Real Estate Kft. A kormányhivatal a napokban már döntést is hozott, hogy a beruházásnak nincs jelentős környezeti hatása, így hatásvizsgálati eljárásra sincs szükség. A dokumentumból ugyanakkor kiderül, hogy a nagyszabású tervek zsebkendőnyi területen valósulnak meg. A hat focipályának megfelelő 4,6 hektáron 1232 lakás és 45 ezer négyzetméter iroda lesz 7–12 szintes épületekben, mindezt kétszintes, 1921 férőhelyes mélygarázs, egy 200 szobás szálloda, valamint 8 ezer négyzetméteren boltok, éttermek egészítik ki. Miközben végre feléled egy rozsdaövezet a roskadozó műemlék épületek árnyékában, a hatóságok az orbáni jogalkotás teljes arzenálját bevetik, hogy a török „rokon” mindent bezsúfolhasson a területre, és profitot maximalizálhasson.

A fenti képen a Közvágóhíd területe ma, ez pedig a Chapman Taylor építésziroda látványterve
©

Ki tudja, pontosan mire gondolt Orbán Viktor, amikor májusi beiktatási beszédében úgy fogalmazott: azon lesz, hogy az Országházban lévők gyakran érezzék úgy, angyalok szárnyalnak felettük. Mindenesetre Adnan Polat ott ült a karzaton, és élvezheti a kormányfő és pártja áldásos tevékenységét. Orbán Viktor és Adnan Polat a héten együtt nézte Londonban a Chelsea és a Vidi EL-meccsét, de az üzletembert, aki korábban a neves török futballklub, a Galatasaray elnöke is volt, a miniszterelnök magánemberként már fogadta Felcsúton is.

Adnan Polat és fia, Kerim a parlamenti páholyban Orbán Viktor eskütételén
©

A török üzletember két honfitársával együtt egy évvel ezelőtt vásárolta meg a ferencvárosi területet egy hazai milliárdos, Ináncsy Miklós két cégétől (lásd Mészáros és Porosenko szomszédja című írásunkat). Az APD vagyona ezzel több mint 8 milliárd forintra nőtt, az ügylethez a részben török állami érdekeltségben lévő hollandiai Demir-Halk Banktól kaptak hitelt. Bár akkor még csak folyamatban volt a kerületi és a fővárosi szabályozási terv módosítása, miután a változtatás megszavazását egy 300 milliós ígérvénnyel is megolajozták, Polat okkal bizakodhatott, hogy számára kedvezően változik a kitűnő fekvésű terület beépíthetősége. Nem is kellett csalódnia. Napra pontosan három hónappal az után, hogy a telek az APD Kft. nevére került, már a főváros is jóváhagyta, hogy az addigi legfeljebb 16 méter helyett akár 45 méter magas házakat is építhessenek a vágóhíd helyére. Míg korábban az ingatlan legfeljebb 50 százalékát lehetett beépíteni, és legalább 30 százalékát kifejezetten zöldfelületként kellett hasznosítani, az új szabályozás a földszinten már akár 80 százalékos beépítést is lehetővé tesz, és mindent egybevetve elég, ha a terület ötödét fű-fa borítja.

Mészáros és Porosenko szomszédja

Kissé émelyítő csokiillatban úszik a másfél száz éve létrehozott vágóhíd környéke, amelyet az elmúlt években több részletben értékesített a terület tulajdonosa, Ináncsy Miklós. Miközben maga is egy 540 lakásos ingatlanfejlesztést vezényel le egykori vállalatának, a Budapesti Húsnagykereskedelmi Közös Vállalatnak a helyszínén, a HVG kérdésére viccelődve hárította el az illatokra utaló megjegyzést: hajdúszoboszlói szállodájának szemközti szomszédja Mészáros Lőrinc szállodája, itt pedig az ukrán elnök, Petro Porosenko csokigyára, a Bonbonetti a szomszédja. Ináncsy a hetvenes évek elején, főagronómusként kezdte a ranglétra megmászását Szatmárban. A téeszelnökök meg pártelnökök világát gyorsan kiismerve a rendszerváltást már a budapesti hús-nagykereskedelmi vállalat élén érte meg. Az állami cég mindaddig élet és halál ura volt: a budapestieken kívül az összes fővárosi intézményt, kórházat, de még a szovjet katonákat is az látta el hússal és húskészítményekkel.

©

A közös vállalat attól volt „közös”, hogy a megyei húsipari cégek birtokolták 5-5 százalékos tulajdonrésszel, ám a kilencvenes években azok a cégek egymás után csődbe mentek. Ináncsy nem sokat teketóriázott, sorra megegyezett a felszámolókkal az egyenként csekély tulajdonrészek felvásárlásáról. Akkor még az agrárszakember is úgy gondolta, hogy a szakmájában marad.

Az áfacsalások azonban a kétezres évek közepére hazavágták a legális húskereskedelmet.

A húsnagyker először csak szerényen összehúzta magát, és a 12 hektáros ingatlan feleslegessé vált részeit bérbe adta. Később azonban az akkor már földbirtokos és szállodatulajdonos üzletember teljesen felhagyott a húsiparral. Az ingatlanpiac fellendülése egyértelműen az értékesítést ösztönözte. Először csak kisebb részeket hasított ki például a Metrodom ingatlanfejlesztő, majd saját maga számára, legutóbb pedig már külföldi befektetők kopogtattak nála. Ináncsy a HVG-nek azt mondta, hogy az APD-n kívül hollandokkal is tárgyalt, akik a megállapodás után egy nappal egymilliárd forinttal ígértek rá Polatékra, de ő akkor már nem táncolt vissza.

A kívánt célok elérése érdekében a IX. kerületi önkormányzat megállapodást kötött az akkori tulajdonossal, hogy az üzletember egymillió eurót ad a közösségi infrastruktúra kiépítésének fedezetére. Ez még csak nem is ördögtől való, a településrendezési szerződés a fejlett országokban is bevett gyakorlat, sőt számos beruházásnál, például bevásárlóközpontok építésénél Magyarországon is működik, a kereskedelmi cégek egyebek között a beruházáshoz kapcsolódó közlekedési csomópont átépítését finanszírozzák. Most azonban Ferencvárosban éppen a Bakáts tér felújításához hiányzott 300 millió forint, ezért az ingatlantulajdonos konkrétan ahhoz adta a hozzájárulást. A szocialista frakcióvezető, Pál Tibor hiába mondta, hogy ekkora városrésznek és az oda betelepülőknek új intézményekre, például bölcsődére, óvodára, iskolára, rendelőintézetre lesz szükségük, és ezekről előbb-utóbb az önkormányzatnak kell gondoskodnia, ám a 300 millió arra nem lesz elég. A fideszes többség annyival intézte el a dolgot, hogy találtak alkalmas helyet az új óvodáknak, és majd „az egyik következő képviselő-testületi ülésen” napirendre is veszik a kérdést.

Így összességében jóval kisebb területen valósul meg hasonló léptékű beruházás, mint például a közeli Corvin negyedben. A Futureal fejlesztése nagyjából ötször akkora területen zajlik, miközben a lakások és irodák száma, illetve területe mindössze duplája a vágóhídinak. A 10–12 emeletes magasság is előnyt jelent: az épületek felső szintjeiről – a szemközti Müpa és a Nemzeti Színház fölött – remek panoráma nyílik Budára, ami „a folyó nagyszerű látványát” kommunikálva természetesen az egyik legfőbb hívószó a londoni Chapman Taylor építésziroda már elkészült látványterveiben. A beköltözők persze eldönthetik, mennyit hajlandók fizetni a kevéssé zöldellő kőrengetegért, de 2025-re, mire a negyed teljesen kiépül, a forgalomnövekedés azokat is érinteni fogja, akik már eddig is a dugóban pöfögve próbáltak bearaszolni Soroksárról vagy Csepelről. A Levegő Munkacsoport éppen a közelmúltban mérte fel Budapest 20 csomópontjában a forgalmat, és a Boráros tér bizonyult a legzsúfoltabbnak: 232 800 autó halad át rajta naponta. A Soroksári úton 54 400 kocsit mértek, tehát az új negyed akár 10 százalékos forgalombővülést is okozhat. A Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője, Lenkei Péter azt is érthetetlennek tartja a jelenlegi tervekben, hogy az új épületek miért nem az ott futó távhővezetékre kapcsolódnak rá, miért egyedi kazánokkal fűtik és elektromos árammal légkondicionálják azokat, holott már létezik távhűtés is.

Bár az engedélyezés még hátravan, vérmes reményeik nem nagyon lehetnek a környezetvédőknek, hiszen az idén már a kormány is beállt a Polat befektetésének útját egyengetők sorába. A nyár közepén ugyanabban a kormányrendeletben, amellyel a kormányfő vejének belvárosi szállodaépítését kiemelt beruházássá nyilvánították, a török városfejlesztők is könnyített utat kaptak. Szeptember végén pedig még ezt is megtoldották, és Polaték – szintén Tiborcz Dorottya utcai szállodájával egyetemben – további felmentést kaptak: nem kell beszerezniük az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, és a településképi véleményezési eljárást is megspórolhatják. A lassan 150 éves víztorony és a helyszín szimbólumaként makacskodó szobor borjak azonban megmaradnak, sőt az örökségvédelmi hatóság júniusban a többi műemléki érték nyilvántartásba vételét is megkezdte.

Polat és Tiborcz útjai nem először futnak össze. 2015-ben a kormányfői vő cége, a BDPST is tulajdonos lett az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft.-ben, amelyben a török milliárdos amszterdami cége, a HBRE International Investments is benne volt, és így egészen 2016 októberéig közösen birtokoltak egy villát a Városligeti fasorban. A Heti Válasz korábban arról is írt, hogy közös tulajdonuk volt a pesti Belvárosban lévő egykori Postabank-székház is, amely az AMX Nador House Kft.-vel 2016 márciusában az azóta elhunyt szaúdi üzletemberé, Gaith Pharaoné lett. Két évvel ezelőtt tehát megszakadt a nyilvánosság számára is látható üzletelés Tiborcz és Polat között, a török üzletember azonban azóta is rendszeresen jár Budapestre a magánrepülőgépével. Orbán barátja, a kormányfőhöz kötődő protokolláris események mellett, hol egy ingatlant vásárol, hol a naperőműveihez szükséges engedélyeket szerzi be.

©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A Veszprém győzelme olyan, "mint egy nagy tábla csoki"

A Veszprém győzelme olyan, "mint egy nagy tábla csoki"

Szerencsejátékra költötte egyházközsége pénzét egy német katolikus pap

Szerencsejátékra költötte egyházközsége pénzét egy német katolikus pap

A magas árak és a korrupció miatt vonultak utcára Bulgáriában

A magas árak és a korrupció miatt vonultak utcára Bulgáriában

Itt vannak az ötöslottó nyerőszámai

Itt vannak az ötöslottó nyerőszámai

Hajléktalan-ügy: Tarlós személyesen kérte az aluljárok éjszakai lezárását

Hajléktalan-ügy: Tarlós személyesen kérte az aluljárok éjszakai lezárását

Új kormányzati tervek: a hajléktalanok miatt lezárhatják Budapest nagy aluljáróit

Új kormányzati tervek: a hajléktalanok miatt lezárhatják Budapest nagy aluljáróit