Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Carlos Ghosnról kiderült, hogy nem fizet vagyonadót Franciaországban, mert hivatalosan Hollandiában van bejelentve.
A Renault–Nissan nemzetközi autógyártó szupercég főnöke november közepe óta van előzetesben, Japánban. A tokiói nyomozók szerint hatalmas pénzeket csalt el, nem jelentett be adóköteles jövedelmeket, és a vádak sora még folytatható. Közben viszont Franciaországban a jelentős állami részesedéssel is rendelkező Renault hazájában diszkréten kezelték Ghosn tokiói bukását. Letartóztatásakor, november közepén, Bruno Le Maire, gazdasági miniszter közölte: „Ghosn-nak, mint a Renault főnökének, Franciaországban rendben vannak az ügyei”. De most kiderült, hogy erről szó sincs.
A Libération napilap tényfeltáró csapata fedezte fel, hogy Carlos Ghosn 2012 óta adózási szempontból nem francia. Pontosabban: a Renault–Nissan nemzetközi óriásnak van egy Hollandiában bejegyzett leányvállalata is, amely pro forma a két autógyártó közös érdekeit képviseli. Ghosn rafináltan úgy rendezte el a dolgokat, hogy e valójában szimbolikus cég alapján kelljen adóznia, Hollandiában. Ezzel megkerülte a nagy vagyonokra kivetett francia adót. Ezt Francois Holland előző elnök vezette be a megválasztása után 2012-ben, és milyen érdekes, hogy ugyanebben az évben lett a Renault főnöke Hollandiában adózó polgár.
Ghosn Rotterdamban havi nyolcezer euróért bérel lakást. A holland törvények szerint egy ott adózó személynek kb. az év napjainak a felét Hollandiában kellene töltenie. Nyilvánvaló, hogy a holland hatóságok nem törték össze kezüket-lábukat a törvényben előírt tartózkodási idő ellenőrzésére. Számukra fontosabb volt az a bevétel, ami Ghosn hollandiai adójából az ottani költségvetésbe folyt be.
A francia közszolgálati média több szakértőt és európai parlamenti képviselőt is megszólaltatott. Elemzésük alapján az a lényeg, hogy ma még az EU-n belül is vannak adóparadicsomok, nem kell emiatt a Kajmán-szigetekre menni. Általában Luxemburgot, Írországot emlegetik ebben a kategóriában, és az adókedvezmények aránya alapján ez indokolt. De egy zöldpárti belga európai parlamenti képviselő elmondta a FranceInfónak, hogy ha az adókedvezmények összesített értékét nézzük, Európa első számú adóparadicsoma Hollandia. És a képviselő persze arról is beszélt, hogy a leggazdagabb emberek szemérmetlen adó alóli kibújásának csak az egységes európai adópolitika vethetne véget. De erre a nemzetállami szuverenitásra hivatkozók miatt semmi esély.
(via AFP, Obs, Libération, FranceInfo)
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.