Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Összegyűjtötte a közjegyzői kamara, mire érdemes figyelniük a vevőknek, hogy ne csaphassa be őket senki.
Közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve közjegyzőnek adják ki magukat és csalnak ki jóhiszemű lakásvásárlóktól pénzt egy bűnöző csoport tagjai – jelezte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A csalók a közjegyzők nyilvánosan elérhető adatait és nevüket felhasználva élnek vissza ingatlanvásárlók bizalmával. Valódi közjegyzők nevében írnak e-mailt, készítenek szerződést, kezdeményeznek személyes találkozót és veszik rá a gyanútlan vevőket arra, hogy egy közjegyzői letéti számlaként megjelölt – valójában a csoport egy tagja által nyitott – bankszámlára pénzt utaljanak át.
A kamara összegyűjtötte, mire érdemes figyelniük a vevőknek, hogy felismerjék, valódi közjegyzővel van-e dolguk.
- A közjegyző személyes találkozó nélkül nem készít szerződést. Mindkét félnek – az eladónak és a vevőnek is, vagy ezek meghatalmazottjának – személyesen kell megjelennie, és igazolnia kell a személyazonosságát.
- Közjegyző e-mail útján sosem küld fizetési kötelezettséget tartalmazó végzést anélkül, hogy előzetesen más módon ne küldte volna meg azt (például postai úton hivatalos iratként vagy elektronikusan a közjegyző hivatali kapujáról).
- Amennyiben a közjegyző vagy helyettese hivatalos ügyben nem a közjegyzői irodában jár el, bármely fél kérésére tudnia kell fényképes kamarai igazolvánnyal igazolnia magát.
- Közjegyzői eljárás kizárólag valamelyik féltől érkező kérelemre indul. A kérelem beérkezését követően a közjegyző az adott eljárást egyedi ügyszámmal látja el. Amennyiben a vásárló kétséget kizáróan szeretne megbizonyosodni arról, hogy ügyében ténylegesen zajlik-e eljárás az adott közjegyzőnél, az eladótól kapott ügyszámra hivatkozva a közjegyző interneten megtalálható hivatalos elérhetőségein – hivatalos e-mail-cím, vagy telefonszám – kérhet tájékoztatást.
- A közjegyző letéti (helyesen: bizalmi őrzéses) számlára kizárólag akkor fogad pénzt, ha valamilyen eljárás kapcsolódik hozzá. Ingatlan-adásvétel esetén jellemzően az ingatlan vételárát, azt is csak az adásvételi szerződés megkötését követően helyezik bizalmi őrzésbe.
- A közjegyzői bizalmi őrzéses számlára történő utalást megelőzően érdemes ellenőrizni a bizalmi őrzéses számlaszámát. A legbiztonságosabb megoldás, ha a bizalmi őrzéses számlaszámáról az ingatlanvásárló az adott közjegyző hivatalos telefonszámán munkaidőben tájékoztatást kér.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hangsúlyozza, hogy a legbiztonságosabb minden esetben az, ha az ingatlanvásárláshoz kapcsolódó szerződés megkötése a közjegyzői irodában történik. A MOKK arra is felhívja az ingatlanvásárlók figyelmét, hogy az ingatlan megtekintése és a szerződés megkötése előtt előleget, foglalót vagy vételárat semmilyen esetre se utaljanak át, vagy fizessenek ki, ilyen ügyletben valódi közjegyzők sosem vesznek részt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.