Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem jött létre a világ harmadik legnagyobb autógyártó cége.
A Fiat Chrysler bejelentette, hogy visszalép a Renault-nak tett 35 milliárd dolláros egyesülési ajánlatától, és a francia autógyártóban 15 százalékos részesedéssel bíró párizsi kormányt hibáztatta azért, hogy nem jött létre a világ harmadik legnagyobb autógyártó cége.
A Fiat Chrysler (FCA) május végén tette meg az ajánlatát. Különböző források szerint a Renault igazgatótanácsa szerdán már hat órája tanácskozott az egyesülésről, amikor a francia kormány is feltételesen megállapodott az FCA-val az ügyletről. Párizs azonban el akarta érni, hogy egyik szövetséges partnere, a japán Nissan - amely mindaddig tartózkodott - támogassa az egyesülést. A francia szakszervezetek ellenezték a megállapodást, a magánrészvényesek viszont támogatták. A francia kormány ekkor azt kérte, hogy halasszák el a döntést.
Az FCA ezután csütörtök hajnalban adott ki közleményt arról, hogy visszalép az ajánlattól. „Egyértelművé vált, hogy Franciaországban egyelőre nincsenek meg a politikai feltételek ahhoz, hogy egy ilyen kombináció sikeresen elinduljon” - írták.
Francia részről azonban úgy látják, az FCA türelmetlen volt, gyorsan nyélbe akarta ütni az ügyletet, miközben Párizs szerint nem volt ok a sietségre.
Az FCA javaslata szerint a két cég részvényesei 50-50 százalékos tulajdonhányaddal rendelkeztek volna a közös vállalatban, amely a világ harmadik vezető járműgyártója lett volna a Volkswagen és a Toyota után. Az egyesülés évi 8,7 millió autót gyártott volna, piaci tőkeértéke pedig elérte volna a 37 milliárd dollárt, ebből csaknem 20 milliárd a Fiat Chrysleré lett volna.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.