Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Raytheon és a United Technologies vasárnap közleményben jelentette be egyesülését, és ezzel az Egyesült Államok legnagyobb és a világ egyik legnagyobb hadiipari vállalata jött létre.
A két cég a bejelentéskor kiemelte, hogy egymás tevékenységét kiegészítő portfólióval rendelkeznek a repülőgépgyártásban és a védelmi iparban. Az új vállalatot Raytheon Technologies Corporation néven vezetik be.
Közleményükben a cégek leszögezték: a tranzakció lezárultakor a United Technologies részvényesei az új vállalat részvényeinek 57 százalékát, a Raytheon részvényesei pedig a 43 százalékát kapják meg. A cégek vezetői hangsúlyozták: két egyenrangú vállalat egyesüléséről van szó. Az új cég elnök-vezérigazgatója a United Technologies eddigi vezetője, Greg Hayes lesz, de a következő két évben az elnök-vezérigazgatói teendőket Thomas Kennedyvel, a Raytheon eddigi vezetőjével együtt látja el.
A két nagyvállalatnak együttesen mintegy 74 milliárd dolláros forgalma volt 2019-ben. A Raytheon gyártja a többi között a Patriot típusú rakétaelhárító rendszereket vagy a Tomahawk robotrepülőgépeket, míg a United Technologies elsősorban a Pratt és Whitney motorok gyártásával szerzett tekintélyt. Ezeket a motorokat polgári és harci repülőgépekben egyaránt használják.
A két nagyvállalat egyesülése nyomán szinte bizonyosan nem indul trösztellenes vizsgálat, hiszen a két cég nem piaci vetélytársa egymásnak - jegyezte meg a hír kapcsán a The Wall Street Journal elemzője.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.