Jutott a tram-train milliárdjaiból Mészáros Lőrinc vejének is

Mészáros Lőrinc lányának férje 3 milliárd forintból szerelőcsarnokot építhet, a szegedi üzemben a tram-train szerelvényeit tartják majd karban. A milliárdos rokona három évvel ezelőtt alapított vasútépítő céget, három év alatt több ezerszeresére nőtt a vállalat árbevétele.

  • hvg.hu hvg.hu
Jutott a tram-train milliárdjaiból Mészáros Lőrinc vejének is

Hárommilliárd forintból épít szerelőcsarnokot Szegeden Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc lányának férje, a Homlok Építő Zrt. a tram-train beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzésen nyert, maga mögé utasítva még a Fidesz szegedi polgármester-jelöltjeként beharangozott Nemesi Pál cégét, a Ferroép Zrt.-t.

A Swietelsky Vasúttechnikai cégtől induló Homlok 2016 novemberében alakította meg cégét, a Homlok Építő Zrt-t, az első évben hatszázezer forint árbevételt ért el, de már 2017-ben 650 millió forintra rúgott a cég bevétele, tavaly pedig már közel négymilliárd forintot sikerült bezsákolnia. Nem az első vasútépítési projekt, amelyben a nemrég bejegyzett cég részt vesz, a MÁV Zrt. tenderein már nem egyszer befutó volt, vasbetonalj javítására, váltófa cseréjére nyertek már közbeszerzéseket. A cég tevékenysége nem szűkült be a vasútra, Szombathelyen az Aranypatak revitalizáció építési munkálataiban, a sportliget fejlesztésében, bölcsődefelújításban is részt vehetett, de legutóbb víztorony turisztikai fejlesztésében kapott feladatokat.

A Homlok Építő Zrt. tulajdonosa egy vagyonkezelő cég, amelyben Homlok Zsolt és felesége, Homlok Mészáros Beatrix a tagok. A cég székhelye egyébként Nagysimonyban van bejegyezve, de a tulajdonosok Felcsúton élnek a cégadatbázisban bejegyzett adatok szerint, bár ahogy a hvg.hu írta, talán éppen költözhet a pár az új budai villába.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek