Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Shapr3D már 7,5 millió dollár külföldi befektetésnél jár, a társaság egy év alatt megötszörözte piaci értékét.
A Spotify, Revolut és Zendesk befektetői 6 millió dollárral szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D startupba – közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
A cég applikációja segítségével internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni. A magyar startup olyan IT óriásokkal dolgozik együtt, mint az Apple vagy a Microsoft, az értéke pedig az elmúlt egy éven belül megötszöröződött.
A Shapr3D már korábban is felkeltette a neves befektetők figyelmét. Korábban kaptak tőkét például a játékfejlesztő Supercell felkarolásáról ismert, helsinki központú Lifeline Venturestől, vagy éppen a Londonban található InReach Venturestől is. A mostani befektetéssel együtt már 7,5 millió dollár külföldi befektetést kapott a Shapr3D, és a társaság egy év alatt megötszörözte piaci értékét – írták.
A Shapr3D sikerének titka egy általuk fejlesztett applikáció, a világ első iPad Próra készült 3D modellező szoftvere. Segítségével internetkapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni akár még azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen munkában. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis. A Shapr3D applikációt már a világ 150 országában használják. Az amerikai piac mellett egyre jelentősebb a kínai piac is, ahol eladásaik havonta 50 százalékkal nőnek. Mivel a Surface megjelenésével a Microsoft is jelen van a prémium kategóriás tabletek piacán, a magyar startup gőzerővel dolgozik az applikáció Windows-alapú fejlesztésén.
A tájékoztatás szerint a következő másfél évben a társaság a terméktámogatást nyújtó és az eladásokat támogató külföldi irodát szeretne nyitni Berlinben, Londonban és esetleg Kínában is. Ezen felül szeretné jelentősen bővíteni, 25-ről százra növelni alkalmazottai létszámát is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.