Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egyik milánói szupermarket parkolójában már a nemrég életbe lépett rendeletben foglaltak szerint állnak sorban az emberek.
Az olasz koronavírus-járvány megállítására kiadott hétvégi kormányrendelet azt is szabályozta, hogy a kereskedelmi egységek ügyfeleinek egy méteres biztonsági távolságot kell hagyniuk egymás között. Így kisebb az esély, hogy egy vírusfertőzött átadja a kórt másoknak.
A milánói Esselunga áruház parkolójában ennek szellemében várakoznak bebocsátásra a vásárlók. Mivel az áruháznak biztosítania kell azt is, hogy odabent ne legyen tumultus, ezért csak szakaszosan engedik be a vásárlókat, a többiek odakint, hosszú sorban várnak.
A minden korábbinál szigorúbb rendelkezésekről ide kattintva olvashat, a sorbanállókat pedig az alábbi videón nézheti meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.