Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Jókora veszteséget hozott a Mol számára a gyenge forint, a zuhanó olajár és a koronavírus miatti korlátozások.
A Mol-csoport 48,4 milliárd forint nettó veszteséget könyvelt el az idei első negyedévben, azaz 97 milliárd forinttal zuhant egy év alatt a profit – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A veszteséget a gyenge forint miatti árfolyamveszteség, illetve a zuhanó olajárak okozta készletleírások okozták.
A cégcsoportnál ugyan jelentős veszteséget könyveltek el, de a tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény 191,4 milliárd forint lett, 21 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója úgy kommentálta az eredményeket: „Miközben harcolunk a világjárvány ellen, és mindent megteszünk kollegáink, vásárlóink és partnereink védelméért, keményen dolgozunk annak érdekében is, hogy a Mol még szélsőséges körülmények között is működőképes maradjon és végül még erősebbek lehessünk a válságot követően”.
Számos „olyan nehéz döntést meghoztak már”, amelyek segítenek megőrizni a vállalat készpénztermelő képességét, likviditását és pénzügyi rugalmasságát, hogy így képesek legyenek megragadni majd a normalizálódás során felmerülő lehetőségeket is – tette hozzá.
A Mol értékesítési nettó árbevétele 1119,5 milliárd forint volt az év első három hónapjában, 23 milliárddal kevesebb a tavaly év elejinél.
A kutatás-termelés üzletág eredménye 35 százalékkal, 56,4 milliárd forintra csökkent az első negyedévben a rendkívül alacsony olajárak miatt.
A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült eredménye 91,1 milliárd forintra nőtt a tavalyi első negyedévi 38,6 milliárd forint után, főként a finomító árrések megduplázódása miatt.
A fogyasztói szolgáltatások üzletág eredménye az első negyedévben 27 milliárd forint volt, 4 százalékkal nőtt helyi devizákban mérve. Az év elején jelentős volt a növekedés, de az ebből fakadó pluszbevétel március utolsó 2-3 hetében a járvány miatti határzárak miatt szinte teljes egészében eltűnt.
A gázszállítási üzletág eredménye 9 százalékkal, 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első negyedéves eredményekhez képest, a magasabb volumen és az alacsonyabb működési költségek miatt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.