Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az iroda első becslései szerint 250 millió forint jár vissza a károsultaknak.
Lezárhatja a héten a hatósági eljárást, és törölheti az utazásszervezői nyilvántartásból a Robinson Tours utazási irodát Budapest Főváros Kormányhivatala. A törlés után a vagyoni biztosítékot nyújtó biztosító egy héten belül visszautalhatja az utasoknak a korábban befizetett összegeket - írta a Világgazdaság csütörtökön.
A Colonnade Biztosító magyarországi fióktelepének ügyvezetője a lapnak elmondta: bár magasabb az ügyfeleknek járó összeg az iroda első becslésében szereplő 250 millió forintnál, a 380 milliós kaucióbiztosítás bizonyosan fedezi majd a teljes kárértéket.
Kovács Gábor tájékoztatása szerint a biztosító úgy számol, hogy a törlés utáni egy héten belül az érintettek több mint 90 százaléka megkaphatja a korábban befizetett összeget. A fennmaradó esetekben további vizsgálatra van szükség, mert volt például olyan ügyfél, aki a bankkártyával fizetett pénzt az úgynevezett chargeback szolgáltatással visszakérte a bankjától. Ilyenkor az érintett már nem jogosult kártérítésre a biztosítótól.
A Robinson Tours május 9-én jelentett csődöt - idézi fel a lap.
A vírus miatt május végén leállt a görög utakra specializálódott Aeolus Utazási Iroda is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.