Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Június elejéig összesen 160-170 ezer főt bocsáthattak el a magyar cégek a GKI szerint.
Az 5 fő feletti vállalkozások körében (de a multinacionális cégeket nem tekintve) június elejéig nagyságrendileg 110 ezer főt bocsátottak el, illetve jelentős munkaköri átszervezéseket hajtottak végre (mint például a távmunka, az állásidő, a kényszer szabadságolás). Az 5 fő alatti vállalkozásokkal együtt ez országosan 160-170 ezer elbocsátást jelent – derül ki a GKI Gazdaságkutató friss jelentéséből.
A kkv-szektor esetében a foglalkoztatottak közel 76 százaléka jár be dolgozni a munkahelyére, míg a hazai tulajdonú nagyvállalatoknál ez az arány csaknem 92 százalék. Ez azt jelenti, hogy a rugalmasabb munkavégzést elsősorban a hazai kisvállalkozások tették lehetővé az alkalmazottaknak. Az otthondolgozók (vagyis távmunkások) aránya egyébként átlagosan 3 százalék volt, ezen belül a nagyvállalatoknál 2 százalék, a kisvállalkozásoknál pedig 5 százalékról lehet beszélni.
A GKI szerint a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a nagyvállalatoknál 15 százalék, a kkv-k esetében viszont 6 százalék. Ha a válság esetleg elhúzódna, akkor a részmunkaidősök, az állásidőn, illetve a jelenleg kényszerszabadságon lévők jelentős része várhatóan munkanélkülivé válna, amennyiben a kormány nem hoz további, az eddiginél jóval hatékonyabb munkahely-megtartó intézkedéseket – írta jelentésében a GKI.
A fenti adatok egy, a multinacionális cégekre nem kiterjedő, 835 vállalkozást magába foglaló reprezentatív kutatásból származnak, amelyet június elején végeztek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.