Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megnyitotta kapuit a turai kastélyszálló.
Többször írtunk már a hvg.hu oldalán mi is a Tiborcz Istvánhoz köthető turai kastélyszállóról:
Az Mfor azt írja, a turai kastélyszálló már megnyitotta kapuit, várják a vendégeket, méghozzá 20 százalékos nyitási akcióval (ez a július-augusztus közötti érkezésre vonatkozik). De a hely még így is méregdrága. A 19 szobás szállóban, ha július 25-ről július 26-ra szeretnénk foglalni ketten egy éjszakára, félpanzióval, akkor ez a legegyszerűbb superior szobában is 103 ezer forintba kerülne.
Megvan Tiborcz kastélyának új neve
A BOTANIQ Turai Kastély a tervek szerint ősszel nyílik meg, ebből az alkalomból egy történésszel az Ybl Miklós köréből megálmodott épület történetét is megíratják.
Az Mfor összehasonlítás gyanánt megjegyzi: „egy közmunkás pár a kettejük havi béréből (108 ezer forint) egy éjszakát el tudna tölteni egy 20 négyzetméteres kastélyszobában félpanzióval, és még maradna 5 ezer forintjuk. Viszont ha egy közmunkás egyedül szeretne itt megszállni, akkor az egyhavi béréből nem jönne ki, hiszen a recepción 68 ezer forintot kérnének, ellenben a közmunkások nettó 54 ezer forintot kapnak.”
A turai kastély a TRA Real Estates Kft. nevű céghez tartozik, amely Tiborcz István által tulajdonolt BDPST Zrt. tulajdonában van. A cégből Tiborcz a 2019-es teljesítmény után 2,3 milliárd forintos osztalékot vett ki.
Orbán vejének van már egy ötcsillagos szállodája: a tarcali ötcsillagos Andrássy Rezidencia valamivel olcsóbb a turai kastélynál, ott már 71 ezer forintból kijönne egy éjszaka félpanzióval.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.