Vannak hatékony eszközök a devizapiaci kockázatok kezelésére
Az árfolyamingadozás feladja a leckét – főleg, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A járvány megmutatta, hogy az önellátás felé kellene lépnünk, hiszen ha lezárták volna hermetikusan a határokat, akkor 3-4 nap alatt elfogyott volna az élelmiszer a polcokról – erről beszélt egy videóban Lázár János. A politikus úgy látja, amellett, hogy nem képes a magyar agrárium a lakosságot teljességében ellátni, néhány ágazat, mint például a baromfiszektor, hatékonyságban is messze elmarad még a velünk együtt az unióhoz csatlakozó országokétól is. Lázár János videósorozatot indított „new deal” koncepciójáról, amelyben megtalálja a kisgazdaságok helyét is.
Az olcsó és jó minőségű termékek előállításában maradt le jócskán Magyarország, most ebben a versenyben venné fel a magyar kormány is a kesztyűt, kampányt is indítottak a magyar termékek népszerűsítésért. Hazai szakmai konferenciákon egyre inkább erősödnek azok a hangok, amelyek szerint a nagybirtok képes beszállni ebbe a versenybe, ennek enyhén ellentmond Lázár a videóban.
Ott nincs ellentmondás a már 40 milliárd forint közpénzt beszippantó állami tangazdaság irányítójának elképzelése és a kormány tervei között, hogy a feldolgozóipart kell megtolni, és abban sincs, hogy mindkettő a kisgazdaságok integrációjának szükségességét sulykolja. Abban már mutatkozik némi eltérés, hogy míg Lázár továbbra is kitart amellett, hogy a kis-és nagygazdaságok arányának 80-20 százaléknak kell lennie a kicsik javára, addig kormányzati szakmai körökben inkább a nagybirtok felé való eltolódás érzékelhető, a támogatásokban mindenképpen, míg a kommunikációban egyelőre csak csendesen.
Lázár agrárreformról szóló sorozata első opuszának végén, amikor a teóriát végighallgatva az interjút készítő rákérdez arra, hogy a rendszerben hol a helye a kisebb gazdálkodóknak, azt válaszolja, hogy a vertikális integrációkban kell megtalálniuk a helyüket. Példának a Bonafarm csoportot hozza, ahol a mohácsi vágóhídra szállítanak be a szerződött sertéstartók. Azt a politikus tényként kezeli, hogy a magyar gazdálkodók soha nem fognak szövetkezni az ismert történelmi előzmények miatt.
Lázár azért is fontosnak tartja, hogy a termékpálya valamely szakaszában bekapcsolódjanak a kicsik, mert bár a kormány a családprogramjával a vidéki települések megtartó erejét támogatja, de ha nem jön be, akkor óhatatlanul kiürülnek a falvak. Igaz, azt nem mondja ki a politikus, hogy a kisebb gazdálkodók támogatása mellett sokkal inkább vidéken maradna a lakosság, de mégis kihallatszik ez a vélemény is.
Lázár János kifejtette azt is, hogy magyar tulajdonú feldolgozókra kereskedelmi hálózatot kellene létrehozni, ahogy ez például Ausztriában már jól működik. A politikus szerint tarthatatlan, hogy a megtermelt alapanyagok egy jelentős részét exportáljuk, majd a hozzáadott értékkel növelt terméket meg importáljuk. Lázár azt is felemlegette a videóban, hogy míg Hollandiában az egy hektárra vetített megtermelt érték 16 ezer euró, és a hazánk gazdaságával jobban összevethető Lengyelországban pedig 1772 euró, addig nálunk ez az érték mindösszesen 1568 euró, tehát jócskán lenne mit behoznunk.
A Lázár sorolta hiányosságok arra is rámutatnak, miért drága nálunk az élelmiszer, és miért elégedetlen a magas önköltési áron termelő gazdálkodó, és ugyanígy a drágán vásárló fogyasztó. A termelékenységi különbségeket elnézve semmi furcsa nincs abban, ha a magyar termékek jelentősen drágábbak, mint az import élelmiszer. Hogyan lehetne kimászni ebből úgy, hogy mindenki jól járjon? Raskó György agrárvállalkozó-közgazdász nemrég a 168 órának adott interjújában 30-35 ezer tehetős nagygazdáról beszélt, mintegy 2000 milliárdos gazda élhet a falvakban, miközben a terület hetven százaléka egyéni gazdák, úgynevezett családi gazdálkodók kezében van. A magyar gazdálkodók nagy szórást mutatnak, nyilván vannak olyan gazdaságok, amelyek most is megugorják a lécet, és vannak, amelyek alaposan lemaradtak.
Az éremnek két oldala van: az egyik a magyar vidéki lakosság életminősége, a másik oldalon pedig a mezőgazdaság versenyképessége, azaz, hogy a fogyasztók milyen áron juthatnak hozzá a termékekhez. Jelenleg, bár az időjárási anomáliákat okoljuk egy-egy termék megdrágulásával, valójában sok esetben az elavult technológia miatt kiszolgáltatott a termelő a jégnek, aszálynak, fagynak. A paradicsom egy jó példája annak, hogy az évek óta üvegházban megtermelt étkezési paradicsom ára ütésálló, kevésbé ugrál egy-egy kilengő időjárási esemény miatt. Az agrártárca ezért is szajkózza a korszerűsítést, digitalizációt, most éppen az öntözési beruházások mellett kampányol, még öntözési közösségek megalakulását is támogatják, ám a beruházások iszonyúan drágák, így még összefogással is csak a tehetősebbek vághatnak bele, ahogy egyébként más, korszerű technológiát bevezető berendezések beszerzésébe is. Így a kicsik-nagyok kérdése majdnem el is dőlt, hiszen ahogy nemrég írtunk róla, egy barackültetvényesnek még a jégkármentesítők beszerzése is túl nagy tehertétel lehet, illetve túl kockázatos. Az pedig még továbbra is drágán tarthatja a termékeket, hogy a beruházások megtérüléséhez vastagon fog majd az árazáskor a ceruza, így egy darabig valószínűleg aligha tudnak olcsón termelni.
