Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkongatta a vészharangot a Magyar Fürdőszövetség. Ötezer dolgozót küldhetnek el a magyar fürdők a következő néhány hónapban, ha nem kapnak kormányzati segítséget.
Válságban vannak a magyarországi fürdők, a járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón. Szerinte ezért azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség.
Úgy számol, a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket.
A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusáig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti. A fürdők háromnegyede már mostanra is a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.
Ráadásul a magyarországi fürdők nagyjából 95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. Ezért a szövetség azt szeretné, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egy szeptemberi háttérbeszélgetésen jelentette be, hogy csoportos létszámleépítéssel az 1000 dolgozójukból 90-et elküldenek, így tudnak 600 millió forintot megspórolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.