Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Öntvénygyártáshoz és megmunkáláshoz szereztek be gépeket eltúlzott áron egy olyan ügy vádlottjai, amelyben az OLAF is vizsgálódott, a magyar ügyészség pedig most adta be a vádiratot.
EU-s támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség egy olyan ügyben, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgált.
Az egyik vádlott egy alumíniumöntvények gépi megmunkálásával foglalkozó cég ügyvezetője volt, aki a cég a tevékenységéhez szükséges gépeket egy lichtensteini székhelyű értékesítő cégtől szerezte be. A lichtensteini cég képviseletében a másik vádlott tárgyalt az árakról.
A vádirat szerint két férfi elhatározta, hogy valótlan árajánlatok alapján, eltúlzott összegekre fognak pályázni. Így öt alkalommal a szokásos piaci árat meghaladó áron szereztek be szerszámgépeket, úgy, hogy a beszerzés utólagos finanszírozásához vissza nem térítendő európai uniós támogatást vettek igénybe. Az okozott vagyoni hátrány 272 millió forint, ebből közel 70 millió forint megtérült.
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a két férfi ellen. Az ügyészség azt kérte, hogy a bíróság letöltendő börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélje a vádlottakat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.