Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Folyamatosan csökken a dohányosok száma, főleg a hagyományos termékektől fordultak el a fogyasztók.
A korábbi években a dohányzás visszaszorítására tett lépések, így az értékesítési helyek számának korlátozása, és a termékek drágítása, sikeresek voltak, hiszen éves átlagban 1-2 százalékkal csökken a dohányzók száma Magyarországon – mondta Lázár János a Világgazdaságnak.
A nemdohányzók védelme érdekében szükséges teendők összehangolásáért felelős miniszterelnöki biztos szerint itt az ideje, hogy végre hangsúlyosabb legyen a dohánytermékek árának adóterhe (amely most 77 százalék, ráadásul januárban és áprilisban ismét emelkedik), illetve az adóteher prevenciós hatása.
Lázár rámutatott, hogy az elmúlt évtized elején még masszívan 30 százalék feletti fogyasztói arány mára 20-25 százalékra zsugorodott, a hagyományos dohánytermékek fogyasztásában ennél is jelentékenyebb a visszaesés.
A miniszterelnöki biztos szerint a fogyasztás csökkenése ellenére is stabilan 650-700 milliárd forintos a hazai dohánykereskedelem piaca.
Lázár János elmondta, hogy a közeljövőben csökkenthetik a dohányboltok számát, tovább növelve a boltok ellátási területét.
Miután a kereskedelmi koncessziókat húsz évre engedte át az állam, első körben úgy szűkíthető a piac, hogy nem újítják meg a visszaadott koncessziókat, azokon a területeken pedig, amelyeken ellátási hiány van, csak a korábbiaknál indokoltabb esetben adnak ki ideiglenes engedélyt, írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.