„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A külső szakértők már dolgoznak a hiba elhárításán.
Technikai hiba miatt több banki szolgáltatás is lassabban működik az OTP Bank egyik rendszerében – közölte a pénzintézet.
Arra kérték az ügyfeleket, hogy mindig ellenőrizzék, hogy az adott tranzakció teljesült-e.
Szakembereink külső szakértők bevonásával, nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy minél előbb helyreálljon a szolgáltatások működése. Megértéseteket és türelmeteket köszönjük”
– írták a Facebookon csütörtök délelőtt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.