Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyar munkavállalók egyharmada számolt be csökkenő stresszről mióta otthonról végzi a munkáját, ugyanakkor nyilatkozók közel fele panaszkodott arra, hogy a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartása problémát okoz.
A megkérdezett hazai dolgozók 80 százaléka azonnal visszamenne a munkahelyére, amint ez lehetséges – derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb kutatásából, amit az otthoni munkavégzésről és a munkahelyekre való visszatérésről készítettek, és február végén, illetve március elején vettek fel.
A felmérés szerint azonban azt is érdemes hozzátenni, hogy a pandémiás helyzet ellenére is az itthoni munkaerőt az átlagnál (65 százalékukat) magasabb arányban kötelezik bejárásra, 71 százalékuknak kell a kockázatok ellenére is legalább részben a munkahelyén dolgoznia. Mindössze a hazai munkavállalók alig több mint egyharmada élvezheti a hibrid (vegyesen otthoni és munkahelyi) munkavégzés előnyei – olvasható a közleményben.
Az otthoni munkavégzésre vonatkozó válaszokból kiderült, míg nemzetközi viszonylatban az egyik legnagyobb kihívást (52 százalék) a kollégákkal történő interakció hiánya jelenti, addig nálunk erről csak 36 százalék számolt be problémaként, és ugyanennyi itthoni munkavállaló állította, hogy magányosnak és elszigeteltnek érzi magát. A kutatás szerint a hazai munkaerő számára elsősorban a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartása okoz problémát, 48 százalékuk nyilatkozott így.
A hazai dolgozók kicsit több mint negyede stresszesebbnek érzi magát, míg harmaduk csökkenő stresszről, 32 százalékuk pedig egyenesen javuló hatékonyságról számolt be. A Randstad szerint bár a munkaeszközökkel ellátottság nem jelent gondot, 17 százalék jelezte, hogy a nem megfelelően kialakított munkaállomás miatt testi problémái adódtak.
A közleményben kitérnek arra is, hogy a munkaadók elvárják-e az oltottságot. Míg a vizsgált piacokon átlagosan a dolgozók közel negyede fogalmazott úgy, hogy munkaadója ezt elvárja – de például Indiában 74 százalék, Európán belül Belgiumban és Hollandiában 40 százalék feletti, Olaszországban 35 százalék ez az érték –, addig nálunk mindössze 6 százalék. Míg a hazai munkavállalók kicsit több mint egyharmada érzi úgy, hogy munkaadója ösztönzi az oltások elfogadását, addig Norvégiában 72 százalékuk nyilatkozott így, de a globális átlag is 46 százalék.
(Képünk illusztráció)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.