Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Valakinek ki kell fizetnie az egészségügy vagy az oktatás működését, ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe – magyarázta Parragh László az állami tévében.
Az állami tévé is foglalkozott a katatörvény átírásával, Parragh László volt a vendégük. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki már májusban arról beszélt, hogy meg kellene szüntetni a katát, most azt mondta: jobban örült volna, ha nem szeptember 1-jétől változik a szabály, hanem csak januártól, mert így sok lesz a bürokratikus teher, de elfogadja, hogy a kormány szeptemberi váltás mellett döntött.
Azokat a kritikákat, amely szerint a döntés előtt nem lett volna egyeztetés, ostobaságnak nevezte.
Ugyan egy ponton azt elismerte, hogy lesznek, akik rosszul járnak a változtatással, arról is beszélt: „nekem a lelkiismeretem abszolút egyszerű és tiszta”. Ki is fejtette, miért:
„Ha azt akarjuk, hogy az utakon a kátyúk be legyenek foltozva, ha azt akarjuk, hogy működjön az ország, hogy legyen közigazgatás, egészségügy, oktatásügy, akkor ennek a terheit valakinek meg kell fizetni. És ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe.”
Arról is beszélt, hogy mivel a munkavállalók nagyjából 15 százaléka katás most, nagy az a réteg, amely „kikerüli azt a szabályozási rendszert, ami fönntartja az állam működését”, ezen pedig változtatni kell. A kérdésre, hogy mennyi kár érhette az államot, azt mondta, van erről számítás, de adótitok.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.