Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Egy bírság befizetése akadozik, a GVH-nak elege lett és inkább átadta az ügyet az adóhivatalnak.
A GVH még idén májusban büntette meg a Norbi Update-et, mondván a cég 280 videóbejegyzését nézték át, és arra jutottak, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételét, hatásait, a cég piaci pozícióját, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságát illetően.
A cég tulajdonosa, Schobert Norbert először azt mondta, hogy együttműködik a hatósággal, később már „igazságtalan döntésnek” minősítette a 40 millió forintos büntetést. Ezek után júniusban kiderült, hogy nem fizettek, a Norbi Update ugyanis részletfizetést kért, de az első részletet sem utalta, így 23 millió forintos végrehajtási bírságot is kaptak.
Schobert ezután egy egészen váratlan védekezéssel rukkolt elő:
A Facebookot nem tekintettem reklámkommunikációnak. Kérdeznek, beszólnak, visszaszólok. Nem tudtam, hogy Facebookon az élőzés hivatalos reklámkommunikáció.
Most pedig a novekedes.hu ír arról, hogy az azóta Free Group Kereskedelmi Zrt-re átkeresztelt Norbi Update továbbra sem fizette ki a bírságot. „Tekintettel arra, hogy a vállalkozás nem teljesítette a törvényben előírt fizetési kötelezettségét, a GVH a végrehajtás foganatosítását átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak" – árulta el a lapnak a versenyhatóság.
Egy biztos: már a bírság kiszabása előtt is gondban voltak a Norbi-birodalom cégei, erről itt írtunk korábban.
Távolról sincsenek olyan jó formában Schobert Norbiék cégei, mint amennyire fitt a család
Ha megkérdeznének egy átlagos magyart, hogy gondolkodási idő nélkül mondjon egy étkezési vagy életmódgurut az országból, a legtöbbek válaszai között ott volna Schobert Norbert vagy Rubint Réka. Csakhogy miközben a médiamegjelenéseikben és közösségi médiás eléréseikben is az ország egyik legsikeresebbjének számít a házaspár, a céges adataik alapján ezt forintosítani nem teljesen tudják.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.